Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
— 27 700 zsidót a legszebbek és legerősebbek közül a diadalmenet számára előre küldött Italiába.1) Oly fény vette akkor körűi a győzőt, annyira csüngtek e katonák rajta, oly örömmel áldozták magukat az ő dicsősége- és megtiszteltetéséért, hogy azon gyanú támadt, miszerint Titus, kire a császárválasztásnál már Nero halálával irányúit a közfigyelem,2) Keleten erőszakkal teszi magát császárrá és lázadólag lép fel atyja ellenében. — Még jobban megerősödött e hír az által, hogy Suetonius szerint a légiók nem akartak tőle távozni: kérések- és fenyegetésekkel szorongatván őt, hogy vagy nálok maradjon, vagy vigye magával mindnyájokat; erősödött a gyanú még az által is, hogy Memphisben Apisnak bemutatott áldozat alkalmával — diademet — királyi fejdíszt hordott, a mely az előtt ugyan szokásos vala, de ez esetben egészen más egyéni összehasonlításokra használtatott fel. Titus sikerűit vállalata ugyanis oly nagyszerű eseményként tűnt fel az általános középszerűségben, miként Yespasianus még saját fia iránt is féltékenységet táplált keblében. E hírek Titus füleihez jutván, sürgette átázását Italiába ; kikötött Rhegiumban; sietett Puzzuoliba és az eléje jövő atyját üdvözlő szavakkal: „Eljöttem atyám, itt vagyok“, szétoszlatott minden méltatlan gyanút, melyet irányában tápláltak.3) EzutánVespasianus megosztotta vele a tribun- ságot, rábízta a praetorianusok vezérletét s fényes diadalmenetet engedett neki.4) Keleti beszédmóddal írja le5) Flavius József a fényes felvonulás összes nagyszerűségét. Az egész katonaság még sötétben sorba állott parancsnokai alatt, s az Isis templom melletti kapukat foglalta el, hol a császárok az éjét töltötték. Hajnal tájban Vespasianus és Titus babérral koszo- ruzva s bíborba öltözve, kijöttek a templomból, s azt megkerülve, Octavius tere felé tartottak, hol a senatus, a tisztviselők s a lovasok várakoztak reájuk. A csarnokok előtt emelvény vala felállítva, melyen az elefántcsontból készült kocsik várakozónak. Oda érkezvén, a kocsikra felültek s a katonaság örömkiáltásokban tört ki, bizonyítván vitézsógö>) Ibid. VI. 9. 4. VII. c. 5. 3. — a) Tac. V. c. 1. II. c. 1. 74: Muciani animus nec Vespasiano alienus et in Titum pronior. Snet. Tit. c. 5. — 3) Flav. Joseph. VII. c. 5. 3. — 4) Suet. Vesp. c. 12. — s) Flav. Joseph. VII. c. 5. 3—7.
