Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886

24

33. Kelj fel és öntözd meg elepedt nyelvemet,

Tedd feljebb megbádgyadt hideg kezeimet;

Nem soká hurczolod gyötrelmes testemet, —

Mert elküldte Isten mennyből követemet.

34. Fizesse meg Isten jó dajkaságodat,

Hogy nem szántad értem sok munkásságodat,

Ilyen messze útra törvén tagaidat, —

Ritkán láttam értem jó nyugodalmadat.

35. Nagy jutalmad vagyon, asszonyállat, mennyben,

Kit számodra tartand Krisztus jobb kezében,

Meg is adja néked a nagy ítéletben, —

Csak légy állhatatos a Krisztus hitében!

36. Oh! ha megnyílnék most, asszonyállat, szemed,

Meglátnád: mennyi sok angyal áll környűled;

S talán megképzenék a te gyengeséged, —

Elrejtetett most az, imé, te előtted.“

Vigasztalja, gondoskodik róla és gyermekökről, hogy majd siessenek „Páthmosz szigetébe“: Erdélybe menekülni; inteti a lelkipásztorokat, hogy „a gyenge nyáj körül jól forgolódjanak“, aztán még az Apokalypsisből vett nehány képpel meglebbenti a jövő tátyolát, ... de nem várakoztatja a lelkére váró angyali tábort, végzi bucsúzását, lelkét Krisztusnak ajánlja s 48. „Testéből a lelke csendesen kimúlék.“

Elbeszélvén temetését a II. részt, az üldözés fájó érzetének sóhajtásával fűzi az I-höz:

54. „Oh ti fejünk felett forgó magas egek —

Be ártalmas idő, a melyet szültetek!“

Nem zúgolódik, nem átkozódik, ép azért annál megrendítöbb rövid panasza:

55. „Van-e olyan bánat földön, mint a miénk?

Hol vagyon oly eset, mint a mibe esénk/“

Isten verését látja a kemény szivű nemzeten; kit rjajra hiv az Isten, és ő mégsem sir:

56. „Oh magyar nemzetség, be kemény a szived!

Imé vér az Isten, balgatag, nem érzed.

Pirongat, fedd az Ur, mégis nem szégyenled...

Félek, hogy ne jöjjön végső veszedelmed!

57. Csecsemő-gyermekhez vagy bizony hasonló,

Nincsen édes-anyád, sírnod igen méltó;

Hints port a fejedre, légy gyászban boruló,

Nem illik nevetned, mert vagy jajra méltó.

58. Csudánál csudább ez, magyar, hogy mégsem félsz,

Te ellenségeddel mégis hogy tunyán élsz,

Kőszikla sziveddel hogy te még igy sem bírsz;

Jajra hiv az Isten, magyar, hogy mégsem sírsz!“