Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
25 Av 59-ik szakban az 1671-ben kivégzettekről emlékezik, a 60-ikban pedig az Apocalypsis 12. R.-nek képeit alkalmazza az új egyház és ellenségeinek ábrázolására, azon hittel, hogy a nagy jövendölés most van beteljesülőben, — egyházára alkalmazza képét a szülő asszonynak, kit ama nagy veres sárkány, ama régi kígyó üldöz, kéri Istent, hogy mint amaz asszonynak, 61. „Kinek szép aranyos koronája vagyon, Sőt tizenkét csillag tetejében vagyon, Nap az öltözete, lábán a hold vagyon —11 adjon sasszárnyat, repítse a pusztába, ott viselje gondját; a szült fiat pedig emelje fel mennybe, adjon királyi kezébe vas vesszőt, hogy gonosz ellenségét összetörje. Ez utóbbi kapcsán, mielőtt az Apocalypsisből vett képet befejezte volna, egy könyörgéssel: 65. „Uram, áldott Jézus! erőtlenek vagyunk, Sok lelki-paráznák vannak, kikkel vívunk; Te a mennyekben vagy, mi itt alant sírunk, Vigy hazánkban immár, mert csak oda vágyunk!“ az önvád és bünbánat megjelentésére a „lelki-vőlegény“ példázatának alapján szerkesztett kis énekben esedezik az Üdvözítő kegyelméért: 66. „Oh, mi szerelmetes lelki vőlegényünk, — Zörgettél ajtónkon, s álomba merültünk; Harmat is fejedre, s várakozál értünk, De nem győzél várni, elménél mellőlünk. 67. Jaj, kimenőnk egyszer, s elhala a szivünk, Ajtónk hasadékán, hogy utánad néztünk: Hol vagy szerelmesünk ? nagy kiáltást tettünk, Kívánságod miatt épen elepedtünk. 68. Jövel vissza azért, óh gyönyörűségünk! lm zörgetésedre ajtó-nyitni jöttnük; A sok tövis közt már ugyan megsértődtünk, — Hogy éppen elfogyott liliomi színünk.“ Az utolsó szak (69.) könyörgésében folytatja és fejezi be a föntebb idézett apokalypsisbeli képet: 69. „Vidd által lelkünket már ama rút vizen, Kit sárkány okádott lelkünk, hitünk ellen; Parancsolj a földnek, hadd igya el menten... Jövel, Uram Jézus! jövel hamar! — Ámen.“ *) *) Mind a két szentirati eszmét czélja szerint átdolgozta. Az Ap.-ból a 12. R. 1. 2. 3. 5. 14. 15. és 16. verséből találunk benne átvételt; a »lelki-vőlegény «-ről vei példázat a tiz szűz példázatából (Máté 25. R. 1—12) keletkezett. 1) Mulier amicta sole, et luna sub pedibus eius, et in capite eius corona stellarem duodecim; 2) et in utero habens, clamabat parturiens, et cruciabatur, ut páriát.
