Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
délynek és a tiszai vidéknek pedig veje Rákóczy Ferencz lehessen a fejedelmévé. Titkaiba még 1667-ben beavatta sógorát, Frangepán Ferenczet. 1670. máreziusában ki is tűzték a lázadás zászlaját Horvátországban. A felizgatott felvidék szintén megmozdult.. Petkó Zsigmond másik költeménye. Petkő Zs. imént említett „Gondolkodjál, szegény magyar“ kezdetű költeményét ezen időszak történeti emlékei közé sorolhatjuk. Mikor a költészet még hagyományos szokás szerint kísérője, legtöbbször csak követője, jegyzéke a történetnek, a politikának, valóban sajátos jelleg benne az, hogy czélja a politikai hangulat előkészítése. A költemény tizenkét négysoros szak; a sorok tizenháromtagúak (4+4+5). Tartalmában amazénál kevesebb az elmélkedő, több az esz- méltető és buzdító elem; határozottan ódái költémény, vagy hagyjuk meg a nevét: riadó. A költő látja a veszélyt, melynek elhárítása-gondja im 1670-ben a forradalom zászlajának kitűzésére kényszerítette a nemzet nagyjait, figyelmezteti nemzetét, hogy ne nyugodjék bele egykedvűen sorsába, gondolkodjék, vigyázzon magára, régi jó hírére, szabadságára, melyet ha most elveszít, soha vissza nem nyer: 1. „Gondolkodjál, szegény magyar, végre hova lész? Ez világ, ki mint egy tenger, téged megemészt, Rakva hálóval és tőrrel, majdan békerit, — S onnét régi szabadságra soha már nem térsz,“ emlékezi éti, hogy vitéz elei 3. „Ellenségtül az országot megó tál mázták,“ s hogy 4. „Nem szántak szabadságokért vért kiontani, Nemzetiért, hazájáért bátran harczolni,“ — nemességüket vitézségen szerzék, ezimerüket „karddal írták, szép piros vérrel“ 5. „Annak pecsétit megnyomták hírrel és névvel — Sokan értek megfizettek fejek-vétellel.“ Eszméltetve figyelmezteti népét hibáira, hogy a haza szabadságával, a maguk hire-neve fentartásával, a nemzet erejének megújításával mily kevesen törődnek, pedig hát: 7. „Az mely ország egymástul kezd elhasonlani: Nincs reménység, megépüljön, — el kell romlani! figyelmezteti kötelességére, hogy karját vitéz módra kell forgatnia, vagyonából a végek biztosítására és „az nagy Istenért“ rabjainak megszabadításáért kell áldoznia. 6—9, Végre az utolsó három szakban nyíltan iz-
