Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
— íi gálattal kereső ember volt.“ E köteményének tartalma, tudatos belszerkezete, előadásának folyamatossága és 'könnyedsége kétségtelenné teszik, hogy Petkó a lovagláson, kardforgatáson, szántás-vetésen kívül egyéb dolgokhoz is avatottan értett, mint pl. a toliforgatáshoz és a — politikához. Egyébként ez nem is oly meglepő arra nézve, ki az ő korának népét s e nép szellemi képzettségét nem az ellenséges irók csúfolódásai szerint ítéli meg, hanem önzetlenül és örvendező büszke önérzettel látja meg és mondja el a valót, hogy „azok a haragos kuruczok“ nem voltak ám vadak és bárdolatlanok, mert őseink irodalom-szeretetéről és magasabb műveltségéről — mint Th. megjegyzi — élő tanúbizonyságot szolgáltat az, hogy még „a legharcziasabb korszakok egyikében, e negyven évig úgyszólván folytonosan pusztító háború fegyvercsattogásai, ágyúdörgései közt, felgyújtott házaik világánál, elparlagosodott telkeiken s vadonokban és idegen országokon bujdosva is kedvelték az irodalmat, különösen a költészetet.“ Petkó költeményének elején Zrínyi halálát gyászolja: 1. „Panaszolkodással Keserves jaj szóval Pannónia siratja Magyarok országát, Az ő kedves anyját Hogy árvaságban látja, Mert vitéz Márs apja (Zrínyi), Az ki volt gyámola, Immár ötét elhatta.“ Valóban méltán is siratja, méltán is gyászolja mindholtig azt, ki hazája becsületéért, szép zöld koszorújáért 3. „Sok halálos bajt vívott;“ kit méltóságban senki meg nem haladott, de kinek dicsősége a királyokét meghaladta, a mint vitézeinknek 4. „Szittyiai vérnek Hirek-nevek teijedett.“ A következő szakokban, az áldott és boldog földű hazát magasztalja, melynek régi szabadsága hírrel „az égig tündöklött;“ mely nemességnek és vitézségnek tanuló iskolája volt, mely minden javakban bővelkedett, és a 8-ik szak végén igy kiált nemzetéhez: 8. „Nézd, már mennyi sok híja! Mert: 9. Híredben nevedben, Ily sok szépségedben Igen nagy csorba esett; Nemes országodnak Minden állapotja S szabadsága elveszett.“
