Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
10 A lelkesebb urak — köztük Lippay Gy. érsekprimás, Vesselényi P. nádor, Nádasdy P. — hiába tanácskoztak, hiába tervezgettek, hiába szóltak igaz lelkök szent őszinteségével igaz szót a királynak: a bécsi udvar és a porta frigyre lépett ellenük, hogy török és labancz rabló kénye- kedve szerint bánhat az országgal. Vesselényi nádor hiába sürgeti az országgyűlést., hiába vallja a valót, hogy a végkép elgyötört nép a legvégsőre is kész kétségbeesésében, melybe egyrészről a török zsarolása, másrészről a német katonaság féktelensége sodorta. (A pozsonyi értekezleten.) A legkomolyabb hangú felterjesztések sikertelensége eltépte a királyi esküben edzett honfi-remény utolsó szálait: és a leghívebbek megkezdették az ország jogainak biztositására azon tanácskozásokat, melyeket utóbb „Bécsben az elszakadás és lázadás czimével bélyegeztek.“ Petkó Zsigmond Bátorító éneke. Csakhogy a közös veszélyt, alkotmányos ősi szabadságunk, nemzeti önállóságunk sőt nemzeti létünk veszedelmét a maga való nagyságában át sem tekinthette, sőt meg sem láthatta az egész nemzet, még kevésb- bé merhetett politikai elveinek, törekvéseinek nyilt kifejezést adni az, ki a kormányköröktől távolabb állva minden szavával több leselkedőben ébreszthetett volna magára veszélyes gyanút. Mindazonáltal ama leghívebbek tanácskozásai zárt termeik falain kívül is elhatottak messzi, egészen a szegény nép szivéig. Ne kérdezzük, mi vitte el odáig: csendes szellő? dalos madár ? — egy csodálatos erő: a hazaszeretet. Egy 1666-ban készült Bátorító énekről kell e helyt emlékeznem, ez a versfejek betűi szerint „Petkó Séghmond munkáia“, mely az első ku- rucz támadás előtt négy évvel már harczra buzdít nemcsak a régi ellenség a török ellen, hanem a szabadság ótalmazására a „hajas (vendéghajas) szomszéd“ ellen is. Petkó költeménye húsz, Balassa-féle kilencz soros versszak. Az utolsóban a régi verselők szokásai szerint magáról beszél. „Az ezerhatszázban, Hogy ezeket irám Hatvanhat esztendőben, Ekém után jártam, S arra is vigyáztam Hogy ehessem kenyérben; Zabot is vetettem: Mert lovat szerettem, Vettem hasznát mezőben.“ Thaly véleménye szerint tehát „a kisebb nemességhez tartozó, s kenyerét — hajlamai és szüksége szerint — inkább hadi, tán végbeli szol-
