Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
8 „Szűnjél Apollónak zöngedező lantja, Szűnjön Orpheusnak gyönyörű hárfája, Kis fülemülének mézzel folyó szava — Mirigygyé változók hajnali nótája! Ne neveljen az föld oly embert világra: Ki ne indíttassák nagy szomorúságra, Sőt még ha szemeit veti országunkra: Kész légyen érette menni az halálra! Isten már hozzátok, császárok, királyok! Jó Magyarországban lévő uraságok! Nincs már török ellen hatalompálczátok — Jaj azért tinéktek, meg köll hódulnotok!“ Megmondja az okát bővebben is: mert a törökök között visszavonás nincsen; „De ha magyarok közt négy vagyon egy nyomban: Tíz is találtatik ott az elrontásban.“ Nem ilyen volt Zrínyi! „Kétszer szentölt vitéz nyilván Zrínyi vala, • Hadi okossággal sokat meggyőz vala.“ — a töröknek soha sem volt barátja, s vad miatt is azért vészé, mert töröknek karját immár nem rettegte. Majd a meghaltnak adja ajkára a búcsú szavait: „Isten hozzád immár, mézzel folyó ország, Kinek ótalmáért ment tűlem sok jószág, Immár tűlem elmúlt világi uraság, Leikömnek hajléka az fényes menyország. Életemnek végét immáron elértem, Ki Jézus nevéért sok csatákat tettem, Azért reám fordult menybéli kegyelem, — Midőn én öcsémmel bátran vitézkedtem.“ A költő folytatja tovább a siralmak felsorolását, de újra eszébe villan, hogy ily nagy harczos nem harczmezőn, hanem vad által vészé: „Oh mely csudálatos, Isten, a te dolgod! Az te tanácsodban nincsen néked másod; Most is el- kitevéd te miráculumod: Hogy erdei vaddal öletéd hadnagyod.“ Utóbb mintha kétkedés szállaná meg, hogy ez nem is történhetett így (gyanúját azonban egy szóval sem említi, hacsak az „irigyek“ szóból nem kell következtetnünk az igazi gyanakvást. „Nagy vadon erdőben kit kevés szem látott — Csak Isten tudhatja miként lett halálod! Oh ti vitéz szolgák, miként lett halála Az sok irigyek közt?... csak Isten tudhatja! Harczon el nem esett még csak egy hajszála: Mostan ti hivségtek halni bocsájtotta!“ —
