Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
G7 ták a tanácsot. Ugyané tanács elé lépett Curio, mint Caesar követe, a proconsul egy levelével, melyet a consuloknak csak nyílt ülésben volt átadandó, nehogy az elsikkasztassék. A levél fényes tudósítást tartalmazott Caesar tetteiről és ismételt ajánlatot a fegyver-letételre, ha Pompejus is azt teendi: ellenkező esetben -— írá Caesar — a haza és övéi boszulója- ként fog megjelenni. Alig nyerék meg Marcus Antonius és Quintus Cas- sius Longinus tribünök a levél felolvasására való engedélyt: a fenyegetés, melylyel Caesar azt bezárá, megadta a kívánt ürügyet, hogy épen semmi tárgyalásba se bocsátkozzanak fölötte. Magánúton Caesar azon ajánlatot is teve, hogy megelégszik, ha a consulválasztásig innenső Galliát és Illy- riát két sereggel, vagy csakis Illyriát egy sereggel engedik át neki. Pompejus az ajánlatot el akará fogadni, a consulok nem. A birodalom állapota fölött való tanácskozások alkalmával Lentulus, Metellus Scípio és Cato egymással versenyezve erélyesb intézkedéseket követeltek. így Cato azt kiváná, hogy Caesar föltétlenül engedjen, és örömestebb kívánt meghalni, mint azt látni, hogy az állam egy polgára föltételeit elfogadja. Szenvedélyes vitatkozások után, a tribünök ellenmondása daczára, elfogadtatott Metellus Scipio indítványa: Caesar egy határozott napig tartozik seregét elbocsátani, vagy a birodalom ellenségének tekintendő. Pompejus, a ki ezen idő alatt mint proconsul ismét a kapuk előtt állott, dicsérte a tanács elhatározását, állhatatosságra buzdította és egy csapat katonát küldött segítségére a városba. Január G-ig — két választási nap kivételével — a tanács naponkint összegyűlt. Lucius Piso tanácsos hat napnyi halasztást kívánt, hogy Caesarhoz követség küldessék. S pártolásra talált. De a győztes párt semmi föltételt és tanácskozást sem akart többé, és midőn Antonius és Cassius ellenmondása mind erősebbé lévén erőszaktól lehetett tartani, Lentulus őket a tanácsból kiútasítá. Ugyanazon éjjel rabszolgaruhákban egy bérkocsin Curióval és Coeliusszal Caesarhoz menekülőnek. A háború megízentetett. Cato — mint Drumann gyanítja — azt hitte, hogy az egyenetlenségeknek nem annyira közvetítés, mint kard által kell véget vetni.1) Pompejus most rágondolta magát, hogy kénytelenségből fegyverkezzék Caesar ellen, a ki egyetlen hadosztállyal Felső-Italiábau állott. Caesar azonban a nehézkes lassúságnak nem lévén barátja, már útban volt Róma felé a nélkül, hogy az utána táborba szálló galliai légiókat bevárta volna. Ariminum ostromlása vala az első hir, melyet az optimaták ama veszélyteljes tanácsülés után a felindúlt imperatortól kaptak. Ez leirha- tatlan zavart okozott. A Caesar galliai és germaniai seregétől való félelem a szárazföld lakóit Rómába hajtotta, míg a városbeliek a második >) Plut. 51; Pomp. 59 ; Anton. 5.Caes. bell. c. 1. 4; Vellei. 2, 49; Suet. Caes.29. 6*
