Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
62 hűtelen; a praetorsággal a dolog egészen máskép állott, ott -—• úgymond — első alkalommal nem a nép akarata, hanem igazságtalan s erőszakos eszközök következtében bukott meg.1) Catónak tett szemrehányása tehát csak szólam, melyben soha sem szűkölködött Cicero. Virtus, repulsae nescia sordidae, intaminatis fulget honoribus. Hor. 3. 2. Cato megválasztása nehezen birt volna oly hatással, és nehezen vitte volna a félénk tanácsot oly messze, mint Marcus Marcellus, Caesar még meggondolatlanabb ellensége. Cato a következő két évre meglehetősen eltűnik szemeink elől. Az 51-ik évből épen semmi különöset sem tudunk róla mást, mint hogy Cicero, Cilicia proconsula, közléseket tett neki a parthusok egy berohanó sáról. Mindamellett egészen biztosnak vehetjük, hogy ő mint hű küzdőtárs Marcellus mellett állott és vele együtt mindent elkövetett, hogy a tanácsot és Pompejust Caesar ellen bátrabb lépésekre indítsa. Minden halogatás csak biztosabbá tette a romlást. Caesar látta és kivánta a fegyverrel való eldöntést, s a botorúl engedett halasztást készülődésre s felfegyverzésre használta fel. Pompejus annál tétlenebb és lassúbb lön, mennél inkább iparkodtak az optimaták az előbb gyengített hatalmát ismét megerősíteni, a mely végre oly állapotba jutott, hogy képtelen volt a merész elhatározások kivitelére. — Az 51. évben a tanács ép oly gyávának mutatta magát, mint Pompejus. Ha Marcellus ez utóbbit nyilt fellépésre akará kényszeríteni, a vidékre utazott; ha Marcellus Caesar tartományai fölött való tanácskozásra meghatározott napot tűzött ki, a tanácsosok nem jelentek meg határozatképes számmal. Végre Marcellus fáradsággal oda vitte a dolgot, hogy szept. 29-én elhatározták, miszerint a következő év márczius elsején a Caesar tartományai fölött való tanácskozás megtartatik és a kiszolgált katonák azonnal elbocsáttatnak. A tribünök ellenmondására és a második consulnak, Sulpiciusnak, rossza- lására nem ügyeltek. Az 50-diki márczius elsején tartott gyűlésnek sem volt jelentékeny következménye, mert mihelyt Marcellus indítványa, hogy Caesar már nov. 13-ára visszahivassék, többséget nyert, a ravasz Curio azt kivánta, hogy akkor Pompejus szintén tegye le a rendkívüli hatalmat. Szerinte minden rendkívüli állás egyiránt káros lévén az államra, Caesar- és Pompejusnak a haza elleneivé kell nyílvánittatniok. A Caesartól megnyert tribün ezzel a méltányosság és pártatlanság magas dicsőségére tevén szert, a tanács nagy része azután a szerencsés mentséget elfogadta. Caesar szenvedélyes ellenei nem merték indítványaikat tovább erőszakolni, attól tartván, hogy' azzal Pompejus védelmének alapjait is elvesztik. Cato minden polgártól föltétien engedelmességet kívánván, e tanácskozmányokon felindúlt és panaszolva hangoztatá, hogy teljesülnek jóslásai; Caesar és Pompejus a híPlut. 49. 50; Cic, ad. fám. 3. 3 ; 4. 4; 7. 12 ; 8. 10; 12. 15; App. 2. 443.
