Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
61 tetben gyámoltalant, maga Cato vetette vissza. Most azon tilalmat akarták megújítani, hogy a távollevő semmiféle hivatalt sem szerezhet meg. Czéljok volt ezzel Caesart, ha mint magán ember jövend Rómába, azonnal bevádolni: míg a tanács azon időbeli szövetséges társának Pumpejus- nak épen akkor engedélyező tartományát és seregének tartására évenkint 1000 talentumot (6 millió frank) öt évre. Ámde Caesar pártja legott szót emelt a javaslat ellen és vezére számára kivételt kívánt. Pompejus nem merte a kivánatot megtagadni: biztosítván Caesar barátjait, hogy ez csak feledékenységből történt, és rábírta a tanácsot, hogy kivegye a törvény alól azt, a ki ellen egyes-egyedäl volt az intézve. Cato hiába buzgólko- dott ellene, hiába kísérletté meg a napot beszéddel kihúzni.1) Miután ily módon semmit sem tudott kivinni, reményiette, hogy mint consul a köztársaság ellenségétől a fegyvert elvonhatja s ellene még erősebben munkálhat. Az 51. évre tehát a consulságot akarta megszerezni. Ugyancsak a consulságra, törekedtek Servius Sulpicius Rufus jogtudós és Marcus C. Marcellus. Az egyiket Caesar, a másikat Pompejus és az opti- maták támogatták. Servius sokat köszönhetett Catónak; politikai pályáján főleg Cato segítette. Sokan tehát hálátlanságul rótták fel, hogy Cato elől vissza nem lépett s vetélytársa lön. Maga Cato azonban megbocsátott neki és egészen természetesnek tartá, hogy Sulpicius nem mond le önként más számára arról, a mit ő a legfőbb jónak tekint. Vetélytársai a hatalmas segély következtében Catóval szemben előnyben voltak. Annál meggondolatlanabb volt Cato eljárása; a néppel szemben ugyanis magát egészen egykedvűen viselte: nem engedvén meg barátainak, hogy érte fáradozzanak ; míg Servius Sulpicius és Claudius Marcellus minden megengedett eszközt felhasználtak, hogy szavazatokat szerezzenek. A polgárok már a miatt felingerelve valának, hogy Cato előbb a rájok nézve oly hasznos vesztegetések ellen buzgólkodott; most meg a miatt boszankodá- nak, hogy az őket megillető tiszteletet sem adja meg nekik. És Cato megbukott. — A visszaútasítást nagyon egykedvűen fogadta. Ha a nép — úgymond — annak daczára, hogy most magát bejelentette, másokat jobbaknak tart, úgy kell vennie a dolgot, a mint van: a következmények magára esnek vissza. Még ugyanazon nap gyönyörködött a Mars-téri lapdá- zásban és délután megjelent a fórumon. Ennek következtében soha többé nem tartott igényt a consulságra. — Cicero megrótta őt a nép iránt tanúsított eme közönyösségéért, mivel az ingadozó köztársaságnak ugyancsak szüksége lett volna egy erős consulva: hiszen — úgymond — a praetorságot is ismételt utánjárással nyerte el. Cicero szemrehányására azonban Cato azt válaszolta, hogy az okos ember mások miatt saját jelleméhez nem lesz <) Plut. Pomp. 56; Liv. ep. 107; Oaes, bell. civ. 1. 32.
