Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
52 lést el kellett oszlatni, és semmit sem lehetett határozni. Mindazáltal a törvényjavaslat tárgyalását mindjárt másnap folytatták. Az optimaták érdekében Aquillius Gallus- és Atejus Capitónak is tűzbe kelle mennie. Nagyobb biztonság végett, és hogy mindjárt másnap reggel a fórumon legyen, Aquillius Gallus már este előre a közellevő curiába vonult, és ugyanott töltötte az éjét. Trebonius azonban minden ajtót bezáratván, Aquillius is elzáratott és haszontalan kiabálása kárbaveszett. Catót, Favoniust és pártját ama fegyveresek, kik éjjel a fórumot megszállták, visszaűzék és föl- tartóztaták. Lucius Sinnius Quadratus és Favonius mégis keresztültörtek; Cato és Atejus ellenben a körülállók vállaira állának és kiáltozák, hogy dörgést hallottak, a gyűlést fel kell oszlatni. Erre rövid kéztusa keletkezett, mely által az optimaták pártját néhány halott és sebesült veszteséggel az egész napra elkergeték. Mialatt most amazok a törvényjavaslatot elfogadók, ezek a közben tehetetlen dühökben a curiából megszabadult s vérző Aquillius megpillantása által még jobban felingerelve az utczákon összegyűltek és a templomok felé vonúltak, hogy ott Pompejus szobrait szétrombolják. Cato fáradtsággal akadályozhatta meg őket e veszélyes munkában. Cato szerencséjére végre belátta, hogy haszontalan minden konok- sága, s azért Gajns Trebonius indítványának másodszori tárgyalása alkalmával az ellenállással felhagyott. Mindazáltal sokatmondó intésekkel fordult Pompejushoz, eléje terjesztvén, hogy ama kívánat, mely szerint a helytartóság öt évre engedtessék Caesarnak, a lehető legveszélyesebb. A nélkül — úgymond — hogy észrevenné, nyakára veszi Caesart, kit le nem rázhat onnan addig, mig hatalmas lesz, a ki majd őt félrelökvén, a város ellen nyomul. Meglehet, hogy azután visszaemlékezik szavaira, mivel ő nemcsak azt javasolja, a mi jogos, hanem a mit egyszersmind Pompejus java is megkíván. — Sejthette Pompejus ezen intések igazságát, de nem merte a hatalmas sógornak tett ígéretét megszegni. Ezenfelül, mióta a consulság által ismét erős lábra kapott, elbizta magát szerencséjében és hatalmában. A nép Caesarnak Spanyolországot a következő öt évre örömmel átengedte. — Cato ellenséges érzületét Caesarral szemben nyíltan kifejezte. Nemcsak nem szavazott a Caesar dicsőségére határozott húsznapi hálaünnepélyre, hanem a tanácsban még azt is inclitványozá, hogy Caesar a germánok iránt tanúsított hűtlensége miatt kiadassék. „Hagyjatok — úgymond — az isteneknek inkább azért áldozni, hogy a főhadvezér őrültsége és könnyelműsége miatti büntetést ne a katonákra hárítsák, s hogy ettől a várost is kíméljék meg.“ Gyakran esküdözött, hogy bevádolja Caesart, mihelyt visszatér. Caesar tehát elég világosan látható, hogy mi vár rá az elkesered :tt optimaták részéről, ha magát nekik fegyvertelenül átszolgáltatja.
