Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
38 Marcus Aufidius Curio tribünt felhatalmazták a megvesztegetések ellen való új törvényjavaslat keresztülvitelére. A választó gyűlések e miatt julius 27- dikére halasztattak. Mindez azonban mitsem használt. Lucius Afranius, Quintus Metellus Celerrel consuloknak választattak. Afraniusnak a következő évre történt eme választása eléggé kilátásba helyezte a küzdelmet: mindamellett a tanács eltávolítá magától főtámaszait, a lovagrendieket, kik egészen arczátlanúl az ázsiai haszonbérleti összeg mérséklését kívánták. Az alkudozás több hóig függőben volt a tanács előtt, míg végre Cato fáradozásai következtében visszautasíttatott. Cato, a ki úgy beszélt és szavazott, mintha „Platón köztársaságában s nem Romulus csőcseléke között“ végezné az ügyeket, védelmébe vette a sikyoniakat is ama követelésekkel szemben, melyekkel a többek közt Atticus, Cicero barátja ellenök föllépett. Afraniusnak mint consulnak Pompejus intézkedései jóváhagyását kelle kinyernie Ázsiában és Pompejus katonái számára a megígért földek felosztását keresztülvinnie. Azonban nagyon rosszúl vitte ügyét. Lucullus az optimatáktól és előharczosától Catótól a legbuzgóbban gyámolitva, egész erejével ellene szegült a tervnek. Összes pártja helyeslése közt kívánta ugyanis, hogy a tanács Pompejusnak egyáltalában ne minden intézkedését hagyja jóvá, hanem az ő (Lucullus) és Pompejus rendelkezései megvizsgálása után egyenkint döntsön felettük. A végtelen vizsgálatra vonatkozó indítványnak elfogadása természetesen annyi volt, mint a kívánatnak egyenes visszautasítása. -— A tartományok felosztására irányúló törvényt a tehetetlen imperator a tanácsban való leveretése után Lucius Flavius tribün által viteté a nép elé. De keresztülvitelét Cato itt is meghiúsította: ámbár az eszélyesebb Cicero a tanács látszólagos hatalma által kissé elvakítva, enyhe alakban akarta azt keresztülvinni. Oly elemekkel szemben mint Afranius és Pompejus, Cato derekasan megállta helyét; de most azon férfiú jelenék meg ismét a nézőtéren, a kitől jobban lehetett félni, mint a többiektől összevéve, s a kinek ellenállhatatlan okosságával szemben Catónak egyenes, őszinte akarata és meggondolatlan buzgalma nem állhatott meg. Caesar visszatért Spanyolországból, s Pompejus, a ki folytonos vereségei által a világ csúfjává tétetett, hiúságában mélyen megsértve szerencséjének tartotta a küzdelem nem eredménytelen megújítására vele egyesülni. Caesar viszont szükségesnek tartotta Pompejus segélyét a consulság megszerzésére. Ehhez járult az, hogy Crassus a Pompejus miatti féltékenységből szintén gyámolította az előretörekvő proprae- tort. Ily körülmények között a föld egy hatalma sem tartóztathatta volna fel Caesarnak consullá választását. Cato azonban mégis megkisérlette.1) Caesar először a diadalmeneti engedélyért folyamodott. Mivel azon*) Plut. 30. 45; Pomp. 44; Cic. ad Att. 1. 17.
