Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
21 höz folyamodott, a mely sokaknál a mily hathatós szokott lenni, Catónál ép oly eredménytelen vala. Dejotarus ugyanis mindjárt megérkezésekor vendége elé gazdag ajándékokat vitt, melyek által azonban s elfogadásukra irányúló kérései által annyira megharagította Catót, hogy csak egy éjét töltött házában. A következő reggel tova utazott. Pessinusban, Galatia határvárosában vendégszerető barátjának még gazdagabb ajándékai vártak rá. Dejotarus ugyanis azt gondolván, hogy bizonyára nem elég bőkezű •v volt, Cato haragját ily módon igyekezett csillapítani. Az ajándékok mellett levelek valának, melyek tartalma az volt, hogy ha Cato egyáltalában nem akarja elfogadni a kincseket maga számára, oszsza el azokat kísérői között. Ezek megérdemlik, hogy általa meggazdagodjanak; Cato nem bír nagy vagyonnal, Dejotarus tehát ajándékai által lehetővé akarja tenni ba- rátjai érdemeinek megjutalmazását. Ezek — érthető okból — a tanácsot elfogadhatónak találták; Cato azonban nem ügyelt duzzogásukra, s azon megjegyzéssel utasítá vissza az ajánlatot, hogy ily módon minden megvesztegetés számára lehet találni mentséget és ürügyet; barátai mindabban részesülnek, a mit ő becsülettel és jogosan bír; több nem kell nekik. Tapasztalatokban gazdagon, de jellemében meg nem változva tért vissza útazásából Cato Rómába, Quaestorsága folytán a senatus tagjává lévén, kötelességeit itt ép oly lelkiismeretesen fogta föl és teljesítette, mint a quaestori irodákban. Új s egész buzgalommal vetette most magát a politikai élet küzdelmeibe, melyek mindinkább bonyolultabbakká és viharosabbakká levének. Nem a dicsőség és az önérdek utáni vágy, nem is a megszokás vagy unalom vitték őt a tanácsba és indíták arra, hogy minden időben helyt álljon véleményéért; ő kötelességének s polgári hivatásának tartá magát egészen az állam szolgálatára adni. Miért is semmit sem használtak a Pompejus-pártiak mesterfogásai, ha -— ellenállásától félvén •— őt, kinek beleegyezése valamely jogtalansághoz semmi módon sem vála megnyerhető, mindenféle megbízás és foglalkozás által a tanácsülés látogatásától távoltartani igyekezének. Mihelyt ugyanis szándékukat észrevevé, előre kijelenté nekik, hogy ő soha sem fog más határozathoz hozzájárulni, ha a tanács feloszlattatik. — A tartományok állapotáról és ügyeiről vendégszerető barátai és egyéb ismerősei tudósították. Egyszerűsége, igazságossága és szavahihetősége közmondássá vált, úgy, hogy egy tékozlót, midőn a gazdálkodás- és takarékosságról beszédet tartott a tanácsban, ily szavakkal küldtek haza: „Ugyan ki fogadná el tőled e tanácsot, a ki oly asztalt tartasz, mint Crassus, oly épületeket emelsz, mint Lucullus és hozzánk úgy akarsz beszélni, mint Cato.“ — Ha valaki valami egészen meseszerüt és lehetetlent mondott, ama feleletet kapta: „Ezt még akkor sem hinném, ha Cato mondaná.“J) ") Plut. 12—15; Pomp. 40; Cic. pro Murena 14,
