Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

20

kozásuk még inkább fokozódott, midőn a főrendező, egy már éltes férfiú, kezében koszorúval és bottal, épen Cato felé tartott. De mily sajnosán csalódának, midőn ugyanaz üdvözlés nélkül azt kérdé, hogy jönni fog-e nemsokára Demetrius és hogy vájjon hol hagyták őt ? Demetrius, a kinek szolgái gyanánt tekintették valószínűleg Catót is kísérőivel, egy római szolga, Pompejus kedvencze vala, a kinek akkor azért hízelegtek mindenütt, mivel nagy befolyást gyakorolt urára, Pompejusra. Cato barátai ezen épen nem várt felelet alkalmával nem tartóztathatván vissza magokat, féktelen nevetésben tőrének ki, míg az ékes csoporton átmentek. A csalatkozott Cato zavarban volt és kedvetlenül e szavakra fakadt: „Szomorú város!“ A későbbi időkben nevetve beszélé el ezen történetet.

Ezen sértést maga Pompejus tette jóvá, midőn Elő-Ázsiának egy más városában Catóval találkozott. Drumann (Róma története 5. k.) kimutatja, hogy ez nem Ephesusban lehetett, mint azt Plutarchos (Cato minor 14.) mondja. (Gerlach szerint [M. P. Cat. Beilage 3. 40. 1.] Pompejus a 66. év nyarán lehetett Ephesusban.) A szerény quaestor u. is ez alkalommal meglátogatván a híres és hatalmas fővezért, ez fölugrott székéről, eléje ment és a legbarátságosabban üdvözölte őt. Minthogy Pompejus a legnagyobb tisztelettel beszélt vele, távozása után pedig még inkább dicsérte, a kitűnő férfiú jelességei iránt mindenki figyelmessé leve; a hatalmasok egyetlen rosszaié vagy helyeslő szava ugyanis sokszor a környezet belátását meg szokta változtatni. Egyébiránt bármily barátságot tanúsított is Pompejus Cato iránt, nemsokára mégis észrevehető volt, hogy inkább számitó hízelgés, mint szívélyes barátság irányozá Pompejus eljárását, a ki a maga és mások szigorú biráját épen nem igyekezett magánál marasztalni, a mely szívesség gyakorlására pedig az előkelő fiatal embereknél ugyancsak nagy gondot fordított: belátván azt, hogy Cato közelében nem sokáig maradhat. Hogy őt az elutazás alkalmával még inkább megtisztelje, nejét és gyermekét ajánlá neki, midőn Rómába visszatért.

Pompejusnál való fogadtatása után Cato további útazása alatt nem hiányoztak a meghivások és ünnepélyességek. 0 azonban minden módon arra törekedett, hogy senki se lelje benne kedvét; kérte barátait, miszerint kiváló figyelmükre méltassák azt, hogy ő nem tudatlanúl és akarat- lanúl hagyta jóvá Curio azon mondását: „Cato utazása után valószinüleg okosabb és alkalmazkodóbb lesz.“ S arra nézve, hogy e várakozást épen ne kelljen komolyan venni, úgy látszik, Cato és barátjai magatartásának nagy része volt. Legalább Dejotarus galatai fejedelemmel szemben való eljárása épen nem mutat szelidségre és elnézésre. A tetrarchanak sürgős meghívásai kétségkívül nem tiszta barátságból származtak. Dejotarus azt reményié, hogy e híres férfiú befolyása által nagy anyagi előnyöket fog kieszközölni számára. Hogy czélját annál biztosabban elérje, oly eszköz-