Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
18 szakos zsarolások nélkül, csupán a megkivántató gondossággal s rendes kezeléssel gazdag lehet. Minden nap első és utolsó volt a kincstárban. De nem is engedte meg azután, hogy az, a mit ő nagy fáradtsággal rendbe hozott, könnyelműen eltékozoltassék. Azért rendesen minden nép- és tanácsgyűlésben jelen volt, hogy az adósságcsinálásra czélzó minden indítvány, vagy bármely ajándékozás ellen mindjárt kezdetben harczoljon. Quaestortársai Cato ezen rendkívüli buzgalmát és folytonos kémkedését először nagyon terhesnek találák; későbben azonban annyira hozzászoktak és említett eljárását alkalmilag oly kényelmesnek találák, hogy azon hozzájok intézett kérések és követelmények miatt, melyeket nem örömest teljesitének, avagy melyeket épen nem akarának megtagadni, Catót hoz- haták fel mentség gyanánt, kinek beleegyezése nélkül misem történhetik. Hogy mennyire szükséges vala a vigyázat hivataltársaira, hivataloskodása utolsó napjaiban is tapasztaló, a mely eset egyszersmind érthetővé tette előtte, hogy mikép megyen ezek kezelése, ha ő távozik. Midőn ugyanis bizonyos alkalommal egy csoport polgár kiséré őt hazafelé, hallotta, hogy ifjúkori barátja és kitűnő tiszttársa Marcellus quaestor több barátjától és az optimatáktól egy jelentékeny adóssági összeg kifizetésére fog kénysze- rittetni. Cato legott visszatért és úgy találó, hogy Marcellus félénkség- és jószívűségből valóban engedett: a követelést felírván. Cato vévé a könyvet, kitörőié belőle az új tételt és a hallgató Marcellussal nyugodtan távozott. Ezen eset a legkevésbbé sem változtatta meg barátságos viszonyukat. Ily módon a megvesztegethetőség és hűtlenség a pénzügyi hivatalból rövid idő alatt száműzve volt. Ez az oka, hogy a szigorúan igazságos quaestort nagyobb tiszteletben részesítették, mint az eladható consult és a megvásárolható tanácsot. Hogy a pénzügyeket quaestorsága után is ellenőrizhesse, a kincstárnál tulajdon szolgákat tarta, kiknek feladata volt az állampénztár folyó bevételeit és kiadásait följegyezni.1) 3. Útazása Ázsiába és visszatérése 64. Kr. e. Cato első hivataloskodása után elhatározta, hogy a tartományok viszonyainak, berendezéseinek, segélyforrásainak tanúlmányozása és a szövetséges társak megismerése végett Ázsiába útazik. Drumann (Geschichte Roms, 5. k. 157. 1.) Cato ezen útazását a Kr. e. 64. évre teszi: ellentétben az idő meghatározásában tökéletlen Plutarchossal, ki ezt épen Catónak hadi tribunsága utánra helyezi, kétségkívül azért, mivel Cato akkor esetleg Ázsia közelében volt. Catónak 66-ban Rómában kelle lennie a quaestorság megszerzése érdekében: míg 64-ben egészen szabad volt, mely évet tehát Catónak nyugalomba vonulásával tölthetünk ki. Ekkor történhetett úta- *) *) Plut. IG- IS. Sulla 13, 15, 31 ;. Dió 47, 6; Vellei 2. 28, 3.
