Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
17 mellett neki ellenszegüljenek, azok szemtelenebbjeire bizonyos örökségi ügyben csalást bizonyítván, tovább ülclözé őket. Egy másikat más vétség miatt vetett vizsgálat alá, ez azonban pártfogásra talált Lutatius Catulus censorban. Ezen egyébként ügyes és igazságos tanácsos, Cato barátja és csudálója, megkisérlé a vádlottat a törvényszék előtt védeni: őt a törvény hatalma alól kiragadni akarván. Cato természetesen semmi tekintettel nem volt kívánalmára, és végre ilykép hívta föl Catulust, a ki állhatatosan kívánságánál maradt, a törvényességre: „Mégis szégyen volna rád Catulus, ha te, a censor, a kinek életünket és erkölcsi viseletűnket kell vizsgálnod, törvényszéki biráinktól különböző szempontból ítélnél.“ Catulus Catóra nézett, hogy vájjon feleljen-e neki, a szégyen és haragtól azonban szóhoz nem jutván, hallgatva és zavartan távozott. Ámbár ezúttal a vádlott egy szavazattöbbséggel elitéltetett, mégis megmenekült. Catulus ugyanis Marcus Lollius quaestorhoz küldött, ki betegsége miatt az itélethozás- nál nem vala jelen: őt utólagos segítségre kérvén fel. Lollius legott egy gyaloghintón vitette magát oda és a fölmentésre szavazott. Ezen eljárás által a szavazatok egyenlők lévén, a büntetés elmaradt. Cato azonban nem sokat gondolt ezen kierőszakolt ártatlansági nyilatkozattal, az írnokot többé nem díjazván, annak másutt kelle alkalmazást keresnie. Ezek után a tisztviselők jobbnak látták beletalálni magokat az új helyzetbe. Cato minden elfelejtett követelést, melyet az államkincstárnak még beszednie és minden adósságot, melyet még kifizetnie kellett, gyorsan és pontosan rendbe hozott; az előbbieket erélyesen behajtotta, az utóbbiakat szívesen kifizette: ijedtségére mindazoknak, kik azt hitték, hogy tartozásaikkal az államot megcsalhatják, örömére azoknak, kik a már elveszettnek gondolt követelést pontosan megkapták. Ha helytelen vagy hamis számadást vittek eléje, a mi az előbbi quaestoroknál akarva — nem akarva előfordult, nem fogadá el előbb azokat, míg éles és gyanús szemekkel meg nem vizsgálta: minden csalást erőteljesen visszaútasítván. Bizalmatlansága oly messze ment, hogy egyszer egy gyanúsnak látszó számadást nem intézett el előbb, míg azok valódiságáról mind a két consul meg nem esküdött. Cato végre — az állam közörömére és nagy hasznára -— megmerte támadnia a Sulla-féle proscriptiók poroszlóit is, a kik fejenként 12,000 denárnyi (valamivel több 10,000 franknál) vérpénzöket nyugodtan élvezék. A kérlelhetetlen quaestor a még életben volt gyilkosokat magához hivatván, eléjök terjeszté gonoszságaikat s mivel díjukat igazságtalan módon kapták az államtól, azt tőlük visszakövetelé. Még rosszabb sors érte ezeket a következő évben, midőn főleg Caesar sürgetésére épen a polgárgyilkolás bűne miatt törvény elé vitettek és elítéltettek. Ily módon Cato fáradhatatlan tevékenységével nemsokára az állam- pénztárt virágzó állapotba hozta, megmutatván a római népnek, hogy erői
