Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
11 dók sarjait gyűjtötte össze. A dictator fővezérekül saját hitvesének Metel- lanak fiát és Pompejus unokaöcscsét Sextust adá nekik. Az előbbi tetszett a kis legénységnek, az utóbbit azonban egyáltalában nem akarák követni, és midőn Sulla kérdezé, kit akarnak, mindnyájan kiálták: „Gatot“. Sextus önmagától átengedő a megtisztelő állást a méltóbbnak. A Sulla-íéle proscriptiók iszonyú jelenetei Cato ifjú lelkét a legmélyebb utálattal töltötték el. Ezekre való emlékezete megmaradt egész életén keresztül és kétségkívül nagy befolyással volt a Pompejus és Caesar közti polgárháborúban való későbbi, oly különböző cselekvési eljárására. Utálatát, nevelőjének nagy ijedelmére, igen merész módon nyilvánítá ki. jiulla bizalmas barátja lévén Cato atyjának, a fiút néha magához hivatá és vele magát mulatá. Sarpedon Sulla e kegyét, melyet egyébként keveseknek osztogatott, tanítványa biztonsága érdekében nagyrabecsülvén, gyakran vezető őt Sulla palotájába, mely akkor törvényszéki helyhez hasonlított. A tizenhárom éves Cato látá a legkitűnőbb férfiak fejeinek kivitelét és a jelenlévők titkos soliajtozásait. „Ugyan miért nem öli meg valaki ezen kegyetlen embert ?“ kérdő egykor tanítójától. „Bizonyára megtennék, — válaszoláaz—■ de félelmök nagyobb, mint gyülöletök.“ Erre Cato kardot vagy tőrt kért tőle és bizonyítgatá, hogy ő egészen biztosan megölheti Sullát, midőn a nyúgágyán feküszik. Sarpedon megrettent, és e miatt valahányszor Suliéhoz ment, mindannyiszor megvizsgálá a fiút.1) Miután Cato a ^ gyermekkort) ól kilépett, önmaga képezte tovább magát, a legszebb egyetértésben mostoha testvérével Caepióval, kihez az első évek óta oly ragaszkodással vonzódott, hogy azon kérdésre : kit kedvel leginkább, és azután meg azután kit? mindig csak azt felelte, hogy Cae- piót. Érettebb észszel az élet viszonyairól, az ember rendeltetéséről, majd erkölcsi és politikai alapelvekről kezdett gondolkodni. Ezek őt nemsokára a stoa bölcselethez vezeték, melynek szigorú tana: benső elégültség és erény által való szabadság illett legjobban az ő erős, néha épen nyers, mindazáltal szeretetteljes természetéhez. Úgy érezte, hogy rendkívülien vonzódik a nyugodt eszmélődéshez és a komoly gondolkodáshoz; miért is a miveltségre való minden lehetséges eszközt megszerezni igyekezett. Elmélkedésre hajló erős vágyódása később néha oly nagyon jelentkezett, hogy a tanácsban tógája elé könyvet tartva addig olvasott, mig minden tanácsos összegyülekezett. A könyvtár kedvencz tartózkodási helye volt. — Nem szívesen látván korának távolodását az elődök erkölcsi egyszerűségétől, intett, óvott, önszemélyére nézve pedig a lehető mérsékeltség- és >) Plut. Cato min. 1 — 3. 14. 21. 46. 73; Cato máj. 27; Liv. 114; Cic. pro Muren. 14.31; pro Arch. 9; ad fám. 16,22; de nat. deor. 3,33; Aurél. Vict. de vir. ill. 66,80; Sáli. Catil. 54; Liv. ep. 71 ; Gell. 13. 19. 11,14,15 c.; Plin. 7. 12. 14; 30,31 ; Val. Max. 3. 1,2 c.; Velleí 2, 14. App. 1. 373. — Flor. 3. 17.
