Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

4

árussal. A tudományokat alig becsülik valamire. Kincs és gyönyör jelszava korunknak. Én, Quintilianus barátom, azon jó tanácsot adom, hogy inkább az énekes, lantpengető, szinész vagy bajvívó mesterségéhez fogj, mint a tanítói hivatalhoz, mely a legkedvezőbb esetben az éhenhalástól ment meg.

— Tanácsodban több gúny és keserűség van, válaszold Quintilianus, semhogy azt egészen szivemre vehetném. Jól tudom én, hogy a szerencse-javak a tanítói pályán megszámlálvák: de épen azért szeretem azt, mivel e hivatal áldozatot követel. Valamely hivatalnak értéke előttem azon szolgálattól függ, melyet az emberiségnek hoz. Semmi nagyszerű sincs abban, ha valaki a sokaságtól dicsőítve, a szerencse- és elismeréstől kisérve, végzi feladatát; de igenis férfiúhoz, s még inkább egy rómaihoz méltó a jót szükség és fáradtság küzdelmei közt végezni; a világosság és igazság zászlóját a sötét földi hatalmak ellenére is lobogtatni, s jutalmúl a nagy tettekért azon öntudattal bírni, hogy azokat végrehajtottuk. A magas állású barátokat és zajosabb örömöket a csendes, boldogító munka fogja pótolni, melynek magamat szentelem. Mert kitartóan fogok dolgozni; úgy mint az ifjúság képzője, s nem mint fizetett bérencz, kinek szárnyai azonnal megakadnak, mihelyt a szerencse neki hátat fordít.

— Ne áltasd magadat sokat mondó ígéretekkel, feleié Martia- lis. Az ifjak fülei érzéketlenek, szivök tompa lesz bölcseségeddel szemben. A legnagyobb része jó tanácsaidat kineveti és korának szellemét követi. Végre is az emberek korholni fognak s azt mondják, hogy a ki korának szellemével magát ellentétbe helyezi, jogosan érdemli meg azon Ítéletet, mely őt éri.

— Kedves Valerius barátom ! A ki kora fölött áll törekvéseivel, azt kora nem irányozhatja. Én az utóvilág számára akarok dolgozni ; talán egykor szeretettel fog az rám emlékezni! És csak megért egy része tanítványaimnak is! Ha sikerül felnyitni szemeiket, nagyon fogok aztán örvendeni. Az orvosnak határtalan az öröme, ha gondos kezei közt valamely vak visszanyeri szeme világosságát; én is boldog leszek, ha agy-egy ifjúval a szellem világosságát közölhetem, vagy, ha netalán elvesztette volna, neki azt ismét visszaadhatom. —

— Látom, mily magasra jutott lelkesültséged, válaszold Martia- lis; de annál inkább csodállak. Gondolj csak arra, hogy soha sem örülhetsz igazán hivatalodnak. Aggódva mérik minden lépésedet: minden oldalra körül kell tekintened, hogy egy szavad se sértsen, keserítsen, vagy épen az ellenség hálójába kerítsen. Nem térhet-e