Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

5

vissza Caligula kora, midőn úgyszólván még a falaknak is fülei voltuk? Emlékeztetnem kell-e Cassius Severusra avagy Virginius Flavus- ra, kit Nero csak azért üldözött, mivel nagyon szerették tanítványai? ■— Nem emlékezel-e Eremuntius Cordusra és másokra, kik gyakran egyetlen szó miatt halálra üldöztettek? Nem minden uralkodó oly nagylelkű, mint Caesar és Augustus, kik gúnyolóiknak is megbocsátottak és legelkeseredettebb ellenségeikkel szemben is igazságosak voltak. Jóllehet Vespasianus ama római vérengzó'khez nem hasonlít, mindazáltal az o uralkodása alatt is elérhet a gyanú és egyéb bajok. Ez az utolsó szavam.

S rövid üdvözlés után távozott. Quintilianus pedig egyedül maradván, igy elmélkedett:

— Valóban, igazad van öreg Valerius barátom! A tanítói pályán csakugyan előfordulnak ily kellemetlenségek. De azért bátran előre! Nemes törekvésem fenséges képe előtt háttérbe vonóinak a félelem s ijedtség fekete árnyai! A nép valódi barátja akarok maradni, ha mindjárt ezer hálót vetnek is ki ellenem. Oh, égiek, titeket hívlak segélyül; engedjétek a czélt elérnem, mely ez ideig a legszebb ifjúkori álmom volt! Di me tuentur : dis pietas mea et Musa cordi est. Hor.

II.

Mélyen elmerülve ifjúkori álmában ült másnap Quintilianus szobájában és komoly hangulat szállotta meg. Azon tanítók sorsára gondolt, a kik előtte e téren működtek. Eszébe jutott, hogy a tudós Valerius Catónak, az ügyes és nemes érzésű tanárnak, Tusculum melletti mezei jószágát a hitelezőknek kellett adnia és egy távollevő deszka-gunyhóban kelle laknia. Megemlékezett Orbiliusról, a ki végre padlásszobában élt aggódva: egy könyvet Írván ama boszantások- és bántalmakról, melyek a tanítókat érik. Onkénytelenűl gondolt ama kitüntetésekre, melyekben a cziterások, színészek, tánczosok s mások részesültek. Már-már keserűség fogta el bensejét, midőn e közben Caecilius barátja, Vespasianustól jővén, őt a fejedelem nevében üdvözölte. Beszédét igy kezdé:

— Vespasianus megbízott tudomásodra juttatni, hogy kész a a quaestori hivatallal megtisztelni, ha hajlandó leszesz neki hűséget és buzgóságot esküdni. Ez az első lépcső, mely szerencsédhez vezet. Az uralkodó kegye aztán tovább vihet, magasbra emelhet e pályán.

Quintilianus e szavakra az ablakhoz ment és ott egy perczig gondolkodva időzött. Próbát kelle kiállnia. Mint ügyvéd, ily közel