Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
3 lépni. Megkívánják, hogy minden szabályt előadj; minden régi és új történetet tudj; minden Írót ismerj; munkáikat fejedben tartsd; minden alkalommal rögtön felelj a hozzád intézett kérdésekre. E mellett az erkölcsök példányképe tartozol lenni; tanítványaidat atyailag és szeretettel kell vezetned, hogy azok a tudományok- és erkölcsökben kitűnjenek. S mi lesz azután sorsod? A patríciusoktól kevésre becsülve, tanítványaidtól hálátlansággal jutalmazva, később fáradtságosán és szegénységben fogod tengetni életedet, s mély fájdalommal fogsz visszaemlékezni azon időre, melyben tőled függött fényes és tisztelettel járó hivatalokra jutni; hivatalokra, melyekben magas állású férfiak barátságát és becsülését szerezhetted volna meg, kik téged, mint tanítót, alig fognak egy pillantásra méltatni. •— Majdnem úgy beszélsz, mint az, ki a magas rang utáni becsvágytól mélyen sebezve, azt életczélúl tekinti. Még én ezen betegséget nem ismerem. Engem a biborszegélyek nem csalogatnak; a nagyok mosolyai hidegen hagynak. Az én büszkeségem és becsvágyóm az, hogy népem valódi szellemi képzője legyek. Az ifjúság lelkére akarom én vésőmet illeszteni; a nagy és fenséges iránti lelkesültsé- get táplálni; irtózását a rossztól és közönségestől fölébreszteni; a nyelvnek, a szellem e szép eszközének okos használatára tanítani; a szunnyadó gondolatokat fölébreszteni, élesíteni és fölvilágosítani. S ha aztán iskolámból szine-java kerül Isi azoknak, kik az országnak józan nemeseket, ügyes, becsületes bírákat és tisztviselőket, szabad és nemes érzésű tanácsosokat, okos és vitéz hadvezéreket szolgáltatnak: akkor, oh Valerius, hálát adok az égieknek! Ok kegyesek lesznek rám is letekinteni; és ha tetszésük sugarai jutalmaznak, közönyös rám nézve a dicsőség és megtiszteltetés. — Meglep lelkesiiltséged, mondá Martialis ; de szalmatűz is marad, ha tapasztalandod, hogy a szegénység országából nehéz a kijutás. Az előkelők költséges házi eszközökre, gazdag lakomákra, fényűzési tárgyakra s szolgaszemélyzetre iszonyú összegeket pazarolnak el: nevelés-oktatásra nincs pénzük. Gyakran még a jobbfajta embereket is nyomorúltan díjazzák. Pedig a literatoroktól ugyancsak megkívánják, hogy a kis ujjúkban legyen az, a mit a görög tragoediák és eposzok személyeiről tudni lehet; hogy ebédre vagy fürdőbe-me- net azonnal kitalálják Anchises dajkája nevét; Anchemelos menyének hazáját; Acestes hány évet ért; hány éves volt az a bor, melyet a siciliaiak adtak Aeneasnak s a trójaiaknak. S mindezekkel egy év alatt sem szerezhetnek annyit, mennyit egy jockey egyetlen versenynél. Majdnem úgy bánnak a legjobb tanítóval is, mint a zsib2*
