Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
69 lasztása a Iegkevésbbé sem változtatta meg szerénységét. Rómába való bevonulása olyan volt, mint az atyáé családjához. Épen ily szerény és szeretetreméltó vala neje Plotina. Valódi anyja volt ő a rómaiaknak, ki férjét nemes törekvésében gyámolítá; szóval mindketten mint atya és anya éltek gyermekeik között. Trajanus jóságáról tanúskodik a közmondás is : Esto felicior Augusto, melior Traiano. De szerették is a rómaiak öt kimondhatatlanúl. Helyezzük magunkat gondolatban kis időre a császári palota egyik ízlésesen berendezett szobájába, a hol Trajanus kora három legkiválóbb emberével tanácskozik. Neveik: Plinius, Tacitus, Quintilianus. A fejedelem liivta meg őket barátságos értekezletre, hogy némely ügyekben tanácsukat kikérje. — Üdvözölve legyetek általam nemes rópiaiak, kezdé Trajanus. Nagyon örülök megjelenésieken! Tudom, hogy szellemi szövetséget kötöttetek a római nép jólétének előmozdítására. Engedjétek, kérlek, hogy én legyek e szövetség vezére. Ne irigyeljétek tőlem e büszkeséget. Én a rómaiak szellemének igazgatója szeretnék lenni. A szerencse a legmagasabb állásra juttatott: én tehát minden módon arra törekszem, hogy a legjobbakhoz tartozva, az égiek adományát jóra használjam. — Valóban, mi szövetséget kötöttünk, mondá Plinius, mely szerint a római nép jólétének előmozdítására minden áldozatot meghozunk. Azonban mi lenne az közreműködésed nélkül ? Te védheted a tenyészetet; tőled vezetve örömmel vállaljuk fel a gondokat és fáradalmakat ! — Mint örülök, hogy a haza javára együttesen buzgólkodha- tunk! feleié Trajanus, Mindent megkísérlünk, mi az érdemet megkoronázhatja, a vétket megsemmisítheti, a jogtalanságot elnyomhatja s a békét a birodalomban megszilárdíthatja. A nemes szellemek bölcs intését szívesen meghallgatom, hogy a szükségeseket ismervén, a hiányokon javíthassak. — Uram, fejedelem! szóla Tacitus, az önállóság, melyet a népben meghonosítasz, dicső korona, melylyel őt megtiszteled. A régi római érzület kezd ismét föléledni. A szónokok, kik eddig mintegy lebilincselve valának, vidámabban lépnek a termekbe. Nem kell többé nekik a tanácsban gyötrelmet kiállniok, egészen szótlanul és némán ott ülniök, avagy jobb meggyőződésök ellen mindenbe beleegyezniük. — Most érezhetik magokat ismét az egész tagjainak és szentelhetik összes tevékenységöket a hazának és a császárnak, mondá Plinius.
