Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
66 A szökevények kevés idő múlva némi szükséges jószágot, magukhoz véve, Plinius egy távoli birtokára távoztak, a honnan tova menekülni szándékoztak azon esetre, ha Domitianus az üldözést nem fogná beszüntetni. Plinius mindent elkövetett, hogy a szökevényeket megnyugtassa s óráikat kellemesekké tegye. Az időnek nagyobb részét kedves mesterével töltötte. Elmélkedéseikből álljon itt a Quintilianusra vonatkozó kis töredék: — Ugyan mi lehetett a sajátképi ok, mely bennünket a jegyzékbe juttatott? kérdé Quintilianus. — Annyit hallottam, válaszold Plinius, hogy némi szabadabb nyilatkozatok rovattak fel nekem vétkük A ini téged illet, csupán azon körülmény következtében jutottál a jegyzékbe, mivel Cornelius, a legszabadabbelvii polgárok egyike — ki egy gyűlés alkalmával az igazat meglehetős keményen mondta ki —-a te tanítványod. Az is fülébe juthatott Domitianusnak, hogy nagyon egykedvűen fogadtad a kitüntetéseket. — Tiberius is üldözte — úgymond Quintilianus —Cremutiust, mivel évkönyveiben dicséretekkel halmozta Brutust. így tett Caligula is. A szabad szót nem tűrte sem az iskolában, sem a szószéken. Úgy hiszem, ezen üldözések végerőlködései Domitianusnak! — Reményijük, válaszoló Plinius. Alig hihető azonban, hogy igen sokan ne lennének olyanok, kik földig alázzák magokat előtte, s. .. részben még mellette van a hadsereg. Nem sokáig maradtak a szökevények menedékhelyükön. Egy új esemény lehetővé tette, hogy visszatérjenek Rómába. Domitianus ellen összeesküvés történt. Stephanus kormányzó értesítő a dologról a császárt. Már azok kivégzésének véres látványában akart gyönyörködni, midőn ugyanazon Stephanus tőre szivén találd őt. Holttestét koporsóba tették. Phyllis dajkája mezei jószágán megégette s hamvait a Flaviusok templomába titkon elhelyezte. —• Crede mihi, miseris coelestia numina pareunt, nec semper laesos et sine fine premunt. XXIII. Miként az embernek jól esik, ha hosszú zivataros éj után, midőn nyomasztó veszélyek lebegtek feje fölött, a reggeli nap első sugarait megpillanthatja ; miként a hegyi munkás a mélységből, mely esetleg romlást és halált hozhat vala rá, kilépve, örömmel tekint a szabad égre; mint a hosszú ideig elzárt, de aztán szabaddá lettma- daracska az ágakon kellemesen lengve igazgatni kezdi szárnyait: ép
