Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
65 s esdekelni fogok előtte azon aggodalommal, mely oly nőben él, a kinek leghívebb élettársát kell elvesztenie. Lábai elé borulok, s ha szikrája van benne a könyörületnek, meghallgatja kérésemet. — Gyönyörködni fog aggodalmaidban, szóla Quintilianus. A zsarnok szive kőnél is keményebb. Te egy rhetor neje vagy. Soha sem fogom tűrni, hogy oly mélyen megalázd magadat; még más lépések is vannak egyébiránt hátra! — Mit szándokozol cselekedni? kérdé Virginia. — Kivándorolni és pedig oly gyorsan, a mint csak lehetséges. — De ugy-e bennünket is magaddal viszesz kedves atyám ? mon- dá Flóra; mi nem maradunk nélküled Rómában! — Oh mily szükség és gond érhet bennünket e kivándorlásban! Nem jöhetnek-e utánunk poroszlók s nem vihetnek-e vissza bennünket? S ugyan hová szándékozol menekülni? — Ne aggódjál kedves nőm: az ártatlanság mindig talál menedéket. Vannak még mindenütt a földön nemes szellemek, kik az előítéletektől nem vezettetnek s kik a félelmet nem ismerik. Talán írekünk is küldenek az égiek ily barátokat! E beszélgetés után Quintilianus egyideig hallgatott. Arra gondolt, hogy mily igaza volt Martialis barátjának, midőn előre jelezte az üldöztetést. Zokon esett szivének, hogy oly hamar el kell hagynia hazáját, a hol polgártársai jólétének előmozdítására még nehány terve kivitelre várt; zokon esett neki az, hogy minden előrelátása, minden józansága mellett sem menekülhetett az ellenség csalárdságától. Mig igy töprengett, a csendet ajtókopogtatás szakítá meg. Emberi hangok hallatszottak. Anya és leánya összeborzadt. .. s kiáltás hangzott el ajkaikon. Azt vélték, hogy Domitianus poroszlói érkeztek meg. A kinyitott ajtón azonban — a család örömteljes meglepetésére — Plinius barátja lépett be. 0 és szolgája ajánlkozának mentőkül. — Siess, siess barátom, Rómából! szóla rövid üdvözlés után Quintilianushoz. Mindketten Domitianus büntetési jegyzékébe vagyunk igtatva! — Tudom! feleié Quintilianus. S én még sem félek a legkö- zelebbtől! — Ki ne félhetne Domitianustól, szóla feddőleg Plinius. Minden pillanatban elfoghat. Jöjj szeretteiddel azonnal a kocsiba, mely már készen áll! — Most az éjjel? kérdé Virginia. — Az éj ugyan nem mindig barátja az embereknek, de jelen körülményeinkben menedék, mely elrejt az ellenségek elől. Siessetek, siessetek ! mondá Plinius. 5
