Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
64 reállítván, tékozlása minden mértéket felülmúlt. Magok az aranyozások több millióba kerültek. S vájjon honnan vette hozzá a pénzt ? A polgárok sanyarú izzadtságából. Zsarolások zsarolásokat értek. Élők és holtak vagyona különféle ürügy alatt elkoboztatott, a héberek pedig tetemes pénzbüntetéssel félelmetesen gyötörtettek. Ez az oka, hogy Domitianus eneinű alkotásai öröm és tetszés helyett keserű gúnyt vagy épen gyűlöletet keltettek a rómaiak kedélyeiben. Egyes csoportok keletkeztek, gúnyos beszélgetések és keserű megjegyzések közt emlegetvén építkezéseit. Egy ily gyülekezettől nem messze, bizonyos házat siránkozás- és jajgatással töltött be ama hir, hogy tagjainak egyikét Domitianus a bűnösök jegyzékébe igtatá. Egy pillantás, melyet Quintilianus családjára vetünk, legott mélyen megrendít! Ott ül szomorúan székében egy este Quintilianus; mellette kisirt szemekkel neje Virginia, kezeit vállára helyezve; oldalán pedig Flóra leánya zokogva s kezét megragadva. — Oh mily szomorú sors áll előttünk! kiált fel neje, ha elvesztünk tégedet. Menj csak a császárhoz s kérj kegyelmet tőle. Még a vadállatnak is vannak néha perczei, midőn kegyetlensége csillapodik; talán te is meglágyítod kérésekkel őt s kitöröl a bűnösök jegyzékéből ! Erre Quintilianus fölállott és igy szólt: — Soha sem fogok addig kegyelemért esedezni, mig tudom, hogy ártatlan vagyok; főleg ahhoz, ki velem szemben hálára kötelezett. Én nem remegek s nem térek ki az Ítélet elől; lelkiismeretem s ártatlanságom megőrzi nyugalmamat s állhatatosságomat! — Sokat is kérdezősködnek manap az emberek ártatlanságod után! — mondá Virginia. Egy feladó bevádolt; jogtalan-e, vagy jogos a vád, arról a világ épen nem kérdezősködik. Te magad mondottad, hogy a törvény és jog többé nem érvényesek s hogy az orr- gyilok a legnemesebbeket és a legjobbakat találja! — A férfiúnak meg kell tudnia halni meggyőződéséért, feleié Quintilianus. — Tudom, hogy erre képes vagy, mondá Virginia. De csak illik ez-egyszer drága életedet védni, a mely nődé és gyermekedéi is. Menj Quintilianus, kérj kegyelmet a császártól! — Oh tedd meg kedves atyám! kéré Flóra leánya is. •— Nem tehetem, valaszolá Quintilianus. — Tehát ereszsz el engem, mondá határozottan Virginia. Trónja elé vetem magamat s esdekelni fogok előtte azon aggodalommal,
