Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
30 A mint Plinius nagyrabecsült mesterével ennek dolgozó-szobájában leült, a tartott beszéd hatásától lelkesülve igy kiáltott fel: „Mily szép az ékesszólás művészete!“ — Bizonyára, válaszolá Quintilianus, az ékesszólás művészet; de nemcsak szép, hanem áldásos is. Értéke oly nagy és kiható, hogy az ember mindig új és új oldalait fedezi fel. Az ékesszólás a közönséges életben is drágakő. Ha valaki görögül nem tud, azt még szívesen megbocsátjuk neki; de ha római létére saját nyelvére sem ad semmit, az már nagyon leszállítja értékét. — Nem tagadható, szóla Plinius, hogy a szónoklat művészete a közönséges fölé helyez, vezeti és tisztítja az érzéseket. A szónoknak az alszerű és illetlen kifejezéseket kerülnie kell; midőn pedig arczkifejezését és tagjártatását a beszéd tartalmához méri és szép alakításra törekszik: ezen eljárás kétségkívül benső életére is hatással van. — Nagy kincs rejlik a szónoklattal való foglalkozásban, foly- tatá Quintilianus. A nagy szónokok és költők közelebb lépnek tanúl- mányozóikhoz s szellemök részeseivé lesznek: feltéve, hogy azokat nem hidegen és közönyösen szemlélik. Milyen a gondolatok teljessége, milyen a nemes szellem csak Cicero irataiban is! — Nemde az ékesszólás a bölcsészet- és a költészethez is elvezet? kérdé Plinius. — A költészet, kedves Secundusom, bizonyára fenséges, de az életre kevésbbé használható. Innen van, hogy országunk nem igen segíti előhaladását. A költészet hazája Görögország: Rómának az életteljes és szilárd állam képének kell lennie. — De nem mindenki becsüli nagyra korunkban az ékesszólást, mondá Plinius. •— Bizonyára némelyek ócsárolják, mondá Quintilianus. Ékesszólás által—mondják ők — hány gonosztevő szabadul meg a meg- érdemlett büntetéstől, s hány becsületes ember száműzetik; mily fölkelést, nyugtalanságot okozhat a népnél; mily borzasztó háborúkra tüzelhet fel az ékesszólás! Hányszor történik meg, hogy a hazugság az igazsággal szemben győzedelmeskedik ! Emlékezzél Sokrates esetére, Tisias és Gorgias sophistákra. De ha mi bizonyos dologról, mely csalárdsággal s gonoszúl alkalmazva s használva talán árthat, igy ítélünk: akkor bizonyára azt is meg kell engednünk, hogy valamely hadvezér vagy felsőbbség semmi hasznára nincs az államnak; hogy X.
