Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1881

25 raány uralkodóitól. Marco Pólónak a stockholmi kir. könyv­tárban levő kéziratához mellékelt földabroszon, mely 1350 bői való a „János pap“ nevezet még nem fordul elő. Legelőször 1375-ből fenmaradt és szerzőjének nevét elhallgató térképen találjuk János pap országának területét feljegyezve, Párisban adatott ki 1839. „Carta Catalana“ czímmel. Ez, valamint a Picigani testvérek által 1367-ben kiadott térkép is Afriká­nak csak egy és inkább csak az éjszaki részére szorítkozik. Meg van nevezve egyéb részeken kívül a felső Nil vidéke is. A Nil e térképen összeköttetésben áll nyngot Afrika folyóival, sőt az Atlanti oczeánnal is. Innét, minthogy ezen ábrázolás évek hosszú során át irányadónak maradt, a por- tugallok a János pap uralkodó tartományát az Atlanti-oczeán partjai felől is feltalálhatni remélték. Pcschel kimutatja, hogy az állítólagos abessziniai János pap nem más, mint az ázsiai Korchanen-birodalomnak egy ncstorián uralkodója, neve Jeliutasche. (Peschel, G. d. E. 168.) Sokkal helyesebb alakot adott Afrika szárazulatának Marino Sanulo, 1321. Velencéében kiadott térképén, melyet ő a párisi kir. könyvtárnak egy 1320-beli kézirata útin ké­szített. Ez a vaticáni könyvtárban látható. Míg az arabok által készített térképek kezdetleges álla­potban maradtak, addig az európaiak által készítettek, mind inkább jobbak kezdenek lenni és már a 15. században elég pontos térképeket találunk. A velenczei Frater Mauro 1457. a kék Nílus forrás-vidékét, valamint Abesszínia, Selioa és a Somali part tartományi viszonyait nagy hűséggel ismerteti térképén. Ezen földabroszát 1460-ban végezte be, mely most a velenczei dogé palotát gazdagítja. Pontosan van ezen raj­zolva Marco Polo útja, a Zöld- és Vörös-fok, a Guineái öböl jelzi az arabok által ismert helyeket. Az Asbari és Tegaz folyókat, melyeket mi Asbara és Takazzénak nevezünk em­líti, sőt Dar-Fur neve is előfordul térképén, csak hogy igen messze helyezi nvugotra az Atlanti-oczeán felé. A tudós ka- maldulensi szerzetes keleti Afrikát Zanzibáron túl ismerte, de azért Madagaskár szigete, melyet Marino Sanuto felvett és Hold-szigetnek nevezett, hiányzik térképén. Dar-Furt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom