Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1879
34 latokkal kisértek, találkozott még némileg néhány jobb szereplő, de már a felolvasás, mely többnyire a magas szemöldökű aesthetika köréből vétetett vagy vers-zengelemből állott, akár a saját, akár más dolgozatát mutatták be, oly silány módon kezeltetetett, hogy többnyire kellemetlen benyomást hagyott hátra. Csekély eredménye volt a többször ismételt figyelmeztetésnek is, mert hát e körben a felolvasás ősi idők - tői fogva eldarálásból állott. Hát még mit szóljunk ahhoz a folytonosan kínzó hold- világos versirodalomhoz, mely a legtöbb önképző kör munkarendjét valóságos ostrom alatt tartja? Sem tanulmány, sem érzés, sem gondosabb műalkotásra nem törekvő verselés szokta legtöbb helyen az önképzők tagjait fárasztani; és főleg ez az, mitől a komolyabb tanulmányok iskolai előadói megijedni szoktak, mert féltik e kórtól a tanulók ismeretbeíi haladását. És nem jogtalanul, — hisz mi sem áll annyira útjában a valódi életcélnak, mint azon sápkóros érzelgés, mely ifjainkra szemmel láthatólag nagyobb és nagyobb befolyást gyakorol , más oldalról viszont ama rakoncátlan költészet utánzása, mely megvetve a tiszta művészet törvényeit, meder nélkül majd erre, majd amarra csapong, nem teszi-e kétesekké a legszebb ethikai irányelveket ? Az éretlen tudósdiságon egyfelől, melyre — valljuk meg őszintén — leginkább az iskola szolgáltat útmutatást, azután pedig a rósz helyen alkalmazott dicsérgetés és magasztalás, valamint a szenvelgett érzés elkorcsosulásán más részről mai napság nem segithet egyéb, mint a tiszta humanismus. Minden más fegyver, mely nem ennek tárházából hozatik elő, meg hajol ama két életveszélyes szélsőség előtt, melyek mindegyike a szív és ész megzavarására tör s ott, hol begyökerezett tudat vagy érzéssé vált, kiegyezbetetlen ellenmondást szül és igy megrontója lesz a legszebbnek képzelt életpályára nézve is.
