Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1858
í a vár egyéb részeinél jóval emelkedettebb, búsan meredez az ég felé egy, még ma is majdnem egészen épen maradt, mintegy ötven láb magas, liarminczliat hosszá s huszonnégy széles, négyszögű torony, melynek falai sokkal vastagabbak, mint az építmény egyéb részeié ; fölül egészen nyilt, de lakosztályok s boltozatokkal kellett birnia, miknek azonban számát s felszereltetését ma már nem tudjuk, minthogy belsejét roppant kő és omlékhalmaz takarja. Lőrések a falakon nem vehetők észre, mi ősrégi építésére enged következtelnünk. Vájjon azon nyilás volt-e kapuja, melyen ma belsejébe juthatni, vagy pedig földalatti bejárással birt: napjainkban a meg nem fejthető kérdések közé tartozik. A kilátás ezen torony mellől valami fenséges. Egy részről erdők s hegy- lánczolat; más részről mezők s völgyek; keletről a népes Háromszék csinos falvai s ezek közt Kézdi-Vásárhelynek tornyai emelkednek ki magasan; míg a déli kéklő távolban a Barczaság egy része, a Bucsecs és Királykő óriás kopár sziklabérczek büszkélkednek. A mi az ezer évvel diadalmasan daczolt építmény történeti múltját illeti: kevés mindaz, mit évkönyveink nyújtanak. Kétségkívül egyike ez azon legrégibb honi váraknak, melyek már Sz. István alatt megvoltak; tehát a honfoglalási hadjáratok idején rakatván, határ-védvárakúl szolgáltak főleg a rokonfajú, de ellenséges indulatú besenyők s kánok betörései ellen; később a pusztító mongol időszakban mentsvárai voltak ha nem is a vidék öszves népségének, de minden bizonynyal birtokos-osztályának. Szerepelt a XVII-d. század elejéig. Végnapjait illetőleg, Ben kő József azt írja róla, hogy akkori birtokosa, királyi tisztek megveréseért üldözőbe vétetvén, kivándorolt, s a pusztán hagyott vár nem soká romladozni kezdett, míglen mai gyászló sorsára jutott. Romjai felett vad cseije s emésztő mohok tenyésznek. Ősrégi idők óta az A por-család birja. A csiki krónika azt állítja, hogy Opour (A- paúr, Apor, Apor) Sándor, székely robonbánnak fia, építtette volna, midőn Sz. István az erdélyi Gyulát, pogány hitéért, legyőzvén, üldözött ősmagyar vallásának menhelyet keresett: innét magyarázzák Bálványos, jóllehet hibásan, mert derék őseink sohasem voltak bálványozók,— nevét is. Itt tartóztatá le a hatalmas Apor László bajor Ottót, a magyar szent koronával együtt, melyet Ottónak a két testvérhonból elillanása után, a vajda, ragaszkodása jeléül, Robert Károly- nak adott. — Zsigmond királynak egy (1402-ből) oklevele a várbirtokában akkori urát, ki rajta lényeges javításokat tett, megerősíti. — IV. Béla s IV. László királyok alatt kitűnő szolgálatokat tett; mert falainak szilárdságán, s védelmezőinek hősiességén az ádáz tatár-csorda leghevesebb ostromai hajótörést szenvedtek. — Ennyi röviden, miben ismert múltjának lényeges pontjai határozódnak. Számos monda, néprege él itt a sötét romokon, miket a maltja emlékeit híven őriző székelység nemzedékről nemzedékre bocsát át; de mindazokat csak vázlatban adni is, e lapok körén kívül esik. Minden zugát felbolygatók ez ősi várnak. Elmerengtünk az itt hatva élt erős bajnokok dicsősége, el azon nyers kornak szelleme felett. Sok, igen sokféle érzet hullámzott keblünkben, s idő kellett, mig egy kissé megcsendesülve végbúcsut veheténk nagy őseink ezen sasfészkétől, melyet most láttunk életünkben először, s talán utólszor is. Rövid pihenés után fölkerekedtünk, s lovainkat kalauzunkra bizván, gyalog bocsátkoztunk a meredekebb lejtőn le a lankás hegyoldalra. Itt lovakra kaptunk s óvatosan léptettünk a völgybe. A völgyfenéktől néhány ölnyire a magasban egy harmadik borvíz-forrásra akadtunk, mely mindazon jeles tulajdonokat birja, melyeket a fennebbiekről dicsérőleg emlegettünk. Letelepedtünk a forrás feletti ösvény-párkányokon, tarisznyáink tartalmának maradékát kézenközön elfogy asztók, szomjúságunkat az üde forrásból eloltók, s szíves kézszoritások közt két vándortár— 16 —
