Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1858
— 17 — síinktől, kik lefelé Torjának tartottak, elbúcsúzván, mi Bikkszádra azon útnak váltánk, melyen a Sósmezőről e várhegyhez átrándultunk. A Sósmezőt átszelve, még egyszer visszapillantónk az alkonyuló nap fényözönében úszó Bálványosvárra s csak igy mélyedénk le azon bükkös rengetegbe, melynek gazdag kénforrtyogóiról második tájképem színezése közben bőven emlékeztem. Bikkszádnak tartó egy kis erdei patak tekervényeinek egerfás árnyában, a csak képzelhető legfárasztóbb helyeken közel három óra-folyásaig lovagolva, napszállatkor, bikkszádi szállodánk térés udvarán lepodgyászoltunk, s csakhamar reá gr. Mikes Benedeknek ottani üveghutáját látogattuk meg; végre, rövid vacsora után, nyugalomra vonultunk. * * * Mi ezen szerfelett érdekes mai kirándulásunkból a tanulság? Az, hogy a természet bő áldásait nem tudjuk használni, nem akarjuk hasznosítani. Egy kőút (hisz az egész nagy tér azj, a két Torjától Bikkszádig, édenné, Peruvá s a bérezés haza első sőt legelső fürdőhelyévé változtatná ez elhagyatott, vad vidéket. A bálvár.yosvár-alji három kitűnő vasas borvíz-forrás tetemesen megcsökkentene Erdély piaczain minden fajta borvíz-kereskedést; emelné az üveggyárt; a vidék népének jólétét hathatósan fokozná. Különnemű s természetű ásványvizei s e mellett a bájvidék elevenitő hatása, betegek s egészségesek ezreit varázsolná ide, főleg ha kitartással biró pénzes vállalkozók egyesülnének az okvetlenül megkívántaié épületek létrehozására. Az igaz, e vállalat kihatását megérezné Borszék, meg az előpataki, tusnádi, kovásznai, s talán még a ho- moródi fürdők is; de nyerne a kitartó vállalkozókon kivííl, a szenvedő emberiség, a haza dísze, a hazáját közelebbről ismerni vágyó honfi. Nincs itt helye, bővebben e tárgyat komolyan taglalni. Jól esik szivünknek, ha a jelen sorokba foglalt eszmék tárgyúi szolgálnak a tettek embereinek a gondolkodásra, s életbe-vitelűl a haza s nemzet javára. Szobánk csendes. Pennánk pihen. Gyertyánk kialudt. A költőkirály találó vers-soraival bocsátkoztunk a szender nyugtató karjai közé: „Szép vagy oh hon! bérez, völgy változnak gazdag öledben : Ám természettől mindez lelketlen ajándék; Nagygyá csak fiaid szent akaratja tehet.“ (Vörösmarty)
