Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1858

ezeren látogattak már, s utánunk még százezerén keresnek fel, hogy megbámulják a termeszei; nagyszerű jelenségeit, s magasztalják a inindenség Urát alkotásaiban. — Dicső és megragadó mindaz, mi itt a vándor előtt kitárul. Nagy tőidet bejártunk, mielőtt ide jutánk. Felemelkedtünk a havasoknak egekre törő merész ormaira; lebocsátkoztunk a kiucsszomjas emberiségnek majdnem feneketlen bányaüregeibe; élvezők a madárdalok s tarka virányok kellőméit : de több s mélyebben keblünkre szállott élmény seholsem andalított el, mint Al-Csiknak e vadregényes területén, hóimét jól megfáradva ma érkeztünk vissza kényelmes laktanyánkra. Pihenés közben naplómnak estem s híven lefestém e napot, mely egyetlen életemben, s melynek észleleteiből szövődik a jelen, fenn czímzett első kép.

Azon földrész, melyen mai nap utunk tömkelegszerüleg tckervényesült, az erdélyi keleti •határliegység közepét alkotja, Háromszék és Csik között. Kőzete e bérczhálózatnak azon daria és poríir-képlethez tartozik, mely Bukovina határán majdnem egyenes vonalban délnek tart; keletre az Olt és Maros folyóktól határol tátik; nyugatra csekély halmokká törpül, s középhegységet alkot a keleti határhegyek s nyugati alacson halmok közt.

A mai kirándulásra még tegnap megtettük a szükséges előkészületeket. Felfogadott székely kalauzunk, Mokány György, ki már többször járta a rengetegnek ezen igen nehezen felismerhető rejtekeit, nyolez hátas-lóról gondoskodott; vendéglősünk pedig, ki hajdan nagyurak konyháján tett, mint szakács, szolgálatot, a tarisznyákat töltötte ki mellőzhetlen útravalókkal úgy, hogy hiány, fogyatkozás miben sem vala érezhető. Felnyergelt lovainkat kora reggel beállitá kalauzunk a szálloda udvarára; a málhák felrakva, a lőszerek kellő rendben elhelyezve villának, s rövid reggelizés után nem sokára mindnyájan nyergünkből köszöntők a derűs arczczal kelő napot, mely szemeinkbe ragyott fénysugaraival. A helység egyik utczáján keleti irányban ügetve, kis negyedórái gyors léptek után kiértünk a szabadba. Ösvényünk egy bokros erdőirtvány tarka virányain kigyódzott fel a hegyoldalnak. A lovak mancsai által fölvert harmatos kakukfű s erdei zsálya kellemes illattal tölté el köröttünk a felfrisült korányi légkört. Az tiditő reggeli légben, vidám beszélgetés s ártatlan enyelgés közt, közel másfél-óráig haladtunk a bérez harmatos oldalán fel a tetőnek, mialatt annak délszaki hajlásút félkör alakban beutazván, éjszaknak fordultunk, s bemerültünk a sűrű bükkerdő homályába. Enyhitőleg hatott reánk az árnyas rengeteg fűszeres levegője, s felüdülve csendesen emelkedénk az erdei vert ösvényen a szik labéreznek százados fákkal benőtt gerincze felé. Alig egy negyedórányi haladás után lejtőt érve s rajta alábocsátkozva, azon bérczkatlan párkányára érkezénk, melynek fenekén nyugszik a Szent-Anii a tava. Itt bontakozott ki előttünk egyike a legnngyobbszerű s legbájosabb jeleneteknek. Mint egy kristálytiszta óriástükör, mely tündérek ligetpalotájában van felállítva, ragyogott fel előttünk a Szent-Anna tava, nyugodva hullám s fodor nélkül meredek bérczkeretében, mint tojás- dad tergerszem, mely özönkori áradásokból maradt itt, óva intvén az ember fiát, mikép egy élő égi vándor felett tanyázik, melynek szeszélyei koránsem apadtak ki még, s egykor jó kedvében könnyen felforgathatja az emberi kéz ürgehalmait s hódpalotáit.

Szokatlan neme a csodálatnak szállotta meg kedélyünket, s ágy érzők magunkat, mint mikor az erdősűrüség homályából egyszerre szabadba lép a vándor. Képzelje magának a szíves olvasó, hogy igen hirtelen egy mély s mindenünnen elzárt bérczkatlan fenekén van, mely körben vonűl el körötte, meredekül magasodik az ég felé, s legfelső párkányáig gyönyörű lomberdő borítja, mint zöld falai ezen óriáskazánnak; lábainál pedig köralakban s ezüsttisztán terűi elegy elbájoló víztükör: — s képzelte a Szent-Anna tavát, nem ugyan az ő egész és valódi