Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1856
6 jobb tehetség s jámbor erkölcsösség jeleit mutatta, tanulása közben biztos élelemre számíthatott. Sőt odáig hatott e nagyszivű egyházőrök apostoli buzgó gondoskodása, melylyel nemzeti művelődésünk iránt viselkedtek, hogy a tanulók szorgalma és haladása hathatósb ösztönzése végett, nagyszerű tőkéket és milliókat alapítottak, melyeknek kamatjaik ösztöndíjakúl szolgáljanak. — Mindezek kétségbevonhatlan bizonylatai azon magas szerep felfogásának, melylyel a magyar nemzet egyházi vezetői a nemzeti művelődés keresztény ápolásának szent ügyét hathatósan elősegítették. Nem férhet el a nagy nevek, elenyészhetlen érdemek fénysora e korlátolt füzet keskeny határai közt *). Dicső tettek emlegetik s ivadékról-ivadékra hagyományként adják át azon kegyteljes egyháznagyokat, kik az egyházzal felbonthatlanúl összefüggő nevelés terén szintúgy, mint a szenvedő emberiség javára szánt tettekben a nemzet méltó hálájára érdemesítették magokat azon példátlan nagyszivűség által, melylyel szellemi és erkölcsi nemesedésünk- s ezzel nemzeti boldogulásunkra áldásárasztólag hatottak. Lelkes egyháznagyaink fogyhatatlan áldozatainak emlegetése folytán egy pillanatig sem tévesztettük szem elől a fényes szolgálatokat, miket hazánk világi országnagyai s a magyar főnemesség tagjai a hazafiáság különböző pályáján a közjónak tettek. Hisz minden kitűnő emelkedett főrangú magyar nemes család polgári érdemei-, hősi tettei-, sőt nevében viseli eredetének méltóságát, dicső múltjának emlékét. S ők mind az egyház ápoló kebelén nőttek nagyokká. Ily lelkes országnagya, sőt a fejedelmi díszpolcig kegyes jótevője volt Erdélynek Somlyai Báthory István, ki az erdélyi rom. katholikusok fő-tanintézetének alapját Kolosváratt megvetette. — És így eszmeszövedékünk vezérfonalát kezünkben tartva, eljutottunk azon tárgyhoz, melyről következő előadásainkban tüzetesen szólani akarunk. Mielőtt azonban érdemleges tárgyaláshoz fognánk, Erdély hitélete- s tanügyének s mindkettőből eredményként kifolyó egyetemes műveltségének állapotai felett kell, habár csak érintőleg is, egy általános szemlét tartanunk. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a keresztényedés nagyszerű eszméjének megvalósításában erélyes királyaink s bölcs egyháznagyaink kevesebb gondot fordítottak volna Erdélyre a testvér Magyarhonnál. Sőt történetkönyveink hirdetik, mily határozottsággal lépett fel az első szent király a nemzeti ősvalláshoz makacsúl ragaszkodó erdélyi törzsvezér, Gyula ellen; hirdeti maga a gyula- (ma: károly-) fejérvári püspökmegye, mely léteiét szent Istvántól nyerte. A szent ültetvény megvédése- s ápolására, s a hitterjesztés nagy munkájának eszközlésére, valamint a testvérhonban, úgy Erdélyben is számos szerzetes monostorok alapíttattak, melyek — valamint a székesegyház mellett élő kanonokok lakai is — hogy egyszersmind tanodákúl szolgáltak, kétségbe nem vonhatja az, ki a középkori tanügynek általában, különösen pedig a magyarhoni köznevelésnek azon idétt divatozott rendszerével megismerkedett. Hogy ezen útakon a felvilágosodás azon arányban, melyben hazai tanintézeteink száma növekedett, itt is mind nagyobb mérvben árasztá áldásait, kiki beláthatja. Erdély középkori tanodáiról csekély az, a mit tudunk; de fennvan nyoma a prázmári (kisded helység az erdélyi szászok földjén) tanodának a XIY.-d. s a szász-sebesi virágzó tanintézetnek a XY-d. századból. Ha már egy kis helységben létezett azon időtájatt tanoda, lehet-e alaposan kétleni, hogy legalább olyatént e bérces haza előkelő városai nélkülöztek, hol Írástudó emberre hasonlíthatlanúl nagyobb lehetett a szükség. De a háborgó századok fegyvertényeinek jegyzője, a nemzeti élet ilyetén nyilatkozatait körén kivűí esőnek tartván, pennájára nem méltatta. Egyébiránt a nemzeti műveltségnek már azon korban némi emelkedettségére mutatnak azon kiképzett honfiaink, kik figyelmet gerjesztve szerepeltek. Ilyen volt azon erdélyi né*) Mellőzzük az örök hírben ragyogó bibornok s főérsek Pázmány Pétert számos más főpapjainkkal együtt; ide vonatkozólag egyedül az esztergomi halhatatlan föérseket, Széchényi Györgyöt emeljük ki, kiről Hevenesi kéziratai közt egy kötet (Tom. XXXV. seu J., de a mely elveszett,) ily címet viselt : „Extractus summarius fundationum, elocationum et legatorum Georgii Széchényi Archiepiscopi Stri- goniensis, quae conficiunt: Duos Milliones, et 47,700 florenos.“ A magyar nemzeti múzeumban van a dicső főpapnak egy képe s azon egy lajstrom, melyen „Vicies et bis Centena Millia“ jőnek elé. — Pető Gergely is (Magyar Krónika. Kassa. 1753. 4 r. 58. 1.) irja: „Böjt első havának 17-d. napján meghal Pozsonyban Széchényi György esztergomi érsek, életének 97-dik esztendejében. Ennek a főszemélynek sok szép tulajdonságai miatt, híre, neve még életében elterjedett vala. Halála után nagyon csudál- kozott az egész romai cardinálok collegiuma, hallván a nagy iszonyú somma pénzt, melyet ö fordított sok szép fundatiókra, templomokra, klastromokra, convictusokra, seminariumokra, ispitálokra stb. hogy ez a somma pénz felment huszonöt százezer rénesforintokra.“ — Olv. terjedelmes életrajzát a bőkezű áldor- nagynak Uj M. Muz. 1857. I. Fűz. 22.—45. II.
