Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)

Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - I. A megalakulástól az alapszabályok jóváhagyásáig (1837-1842)

I. A megalakulástól az alapszabályok jóváhagyásáig. (1837—1842.) A múlt század harmincas éveiben nemzeti és társadalmi életünk egy kiváltságosán nagy szellem, a jövőbenéző Széchenyi István gróf működése jegyében állott. Fáradhatatlan és lelkes munkássága, amellyel mintha egyszerre akarta volna pótolni elmúlt idők minden mulasztásait, mások számára is ösztönző példát szolgáltatott. „Tegyen ki-ki jót, s műveljen derekast, mennyire ereje engedi“, hirdette s a nemzet gazdasági erősö­dését előmozdító munkássága mellett a jövő minden kultúr- politikusának díszére váló mondással vallottta: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.“ A nyomában megindult lázas alkotó és szervező munka mintha élő cáfolatát képezné a sötéten látó Kölcseynek, aki 1830-ban írt „Zrínyi dalá“-ban még elborong az egykor dicső nemzet felett, amely „névben él csak, többé nincs jelen“. A „legnagyobb magyar“ nagylelkű adományával 1825-ben megalapított Magyar Tudományos Akadémia, az annyi szellemi kiválóságunk által oly régóta szorgalmazott és sóvárgott Magyar Tudós Társaság 1831-ben végre megkezdhette műkö­dését. 1830-, 1831-, 1833-ban egymásután jelennek meg Széchenyi híres művei: Hitel, Világ, Stádium, amelyek bővel­kednek féltve szeretett nemzete sorsát szolgáló új ösztön­zésekkel. 1832-ben megalakítja a Híd-Egyesületet és életének egyik legszebb álma valósul meg, amikor 1848-ban elérkezik a Lánchíd ünnepélyes felavatásának pillanata. Megalapítja a Nemzeti Kaszinót, szorgalmazza a dunai hajózás ügyét és segítőtársával, a zseniális Vásárhelyi Pál mérnökkel hozzá­fog a Vaskapu áttörésének hatalmas vállalkozásához. A nemzeti újjászületés pezsgő levegője másokat sem hagy érintetlenül. Kossuth buzgólkodása nyomán megalakul az Ipar­egylet, Batthyányé nyomán a Gazdasági Egylet, Fáy András­nak, „a nemzet mindeneséinek kitartó munkája létrehozza az Első Hazai Takarékpénztárt. Grassalkovich herceg telkén 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom