Strihó Gyula: A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület története 1887-1897 (Budapest, 1897)

Mellékletek

176 30. melléklet. A »Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület« előterjesztése Budapest székes főváros tekintetes tanácsához az elme­beteg-szállítás ügyében. Abból az alkalomból, hogy a székes fővárosnak f. év novem­ber hó 18-án tartott közgyűlése az elmebeteg szállítás tárgyában a t. Tanács azon javaslatával szemben, miszerint az elmebeteg- szállítás további három évre a Mentő-Egyesületre bizassék, azt határozta, hogy : »az ügy tétessék vissza a tanácshoz újabb elő­terjesztés végett«, van szerencsénk a következőkben röviden ismertetni az ügyet. A székes főváros t. Tanácsával ebben az ügyben folytatott értekezéseink még az 1894. évben kezdődtek meg. Ugyanis 1894. évi 6357. sz. alatt Kamermayer Károly, mint a székes főváros polgármestere, megkereste az egyesületet: »intézkedjék, hogy őrülteknek, elmebetegeknek tébolydába, kórházba beszállításánál az elöljáróságok, a mennyiben erre az egyesület megkerestetik, hathatósan támogattassanak, illetőleg a beszállítást saját személy­zetével eszközöltessed. Ezen megkeresésre az egyesület igazgatósága azzal válaszolt hogy: »az elmebetegek szállítása az egyesületre nézve újabb anyagi teherrel járna, a mit az egyesület meg nem bir és ily szállításokra csak azon esetben vállalkozhatik, ha az azokkal kapcso­latban felmerülő költségei megtéríttetnek.« Egyszersmind felsorolta ama több költségtételeket, a melyek az akkori számítás szerint 3.900 frtra rúgtak — csupán a fővarost illetőleg — tehát a rend­őrség részére teljesítendő szállítások költségeinek bevonása nélkül. 1895. január havában Csendics Gyula, fővárosi tanácsnok, mint a közegészségügyi osztály vezetőjének elnöklete alatt érte­kezlet tartatott, melynek tárgya a székes főváros Tanácsának 803. elnöki szám alatt ez ügyben hozott határozata volt. Ezen érte­kezleten dr. Müller Kálmán tud. egyetemi tanár, a fővárosi kór­házak igazgatója kijelentette, hogy: a fertőző, valamint az elme­betegek hivatalból való szállítása jelenleg tarthatatlan, sürgősen rendezendő nézete szerint, azzal legczélszerűbben a Mentő-Egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom