Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae 3/5 (Budae, 1861)
Mantissa I. - II. Oktatás a' marhadögről
XXXIV reszkedése járul hozzá ’s tökéletes elerőtlenülés jelenségei közt a’ halál beköszönt. Az egész betegség lefolyása a’ halál elkövetkeztéig rendesen öt nap vagy egy hét; néha azonban 14 napra sőt három hétre is kiterjed. Az elesett barmok tüdeje végképen elromlott, megkeményedett és kitágult, szinet- len , fekélyes és genyedseges, szinte igy a’ többi belrészek is petyhüdtek és hervadtak. Ha a’ nyavalya illy hirtelen halállal nem végződik es huzamos folyami! lesz is, még is minden esetre a’ tüdőnek csomós megkéményedé- sébe (tartós tüdőrothadásba) megy által, mihez gyakran még a’ tüdőnek a’ mellkérrel öszszenövése és mellvizkórság is járul. Végre e’ yonoszneinü tüdödög (rákfekélyes tüdöi'othadás) mint valódi dögleletes nyavalya szokott kiütni lapályos és inocsáros vidékeken , kivált hegyek között, szoros és gőzös vagy nedves istálókban , rósz, penészes, viz alatt állott iszapos takarmány, ingoványos- és pocsolyabeli rothadt, megromlott viz mellett, ’s ott, hol az állatok hegyi forrásból és erdei patakokból vagy tavaszkori hóvizből ivás által gyakorta meghűltek. E’ nyavalya több ízben már ragadályosnak is mutatkozott. Elejénte a’ betegség lassú menettel halad, de ha egyszer erőt vett, igen hirtelen az állatnak vesztére siet. Legelőször az állatok szomorúaknak, leverteknek látszanak, szemeik halványak és bágyadtak, füleik és szarvaik hidegek, bőrük száraz, szőrük borzas, durva; nehezen lélekzenek, mellökön nyomást nem szenvednek; gyakran, szárazon, süketen és görcsösen köhögnek, étvágyok ugyan még megvan, de a’ kérődzés nagyot csökkent; a’ ganaj száraz. Utóbb a’ bágvadság és erőtlenség szembetünő- leg növekedik; a’ szemek zavarosak lesznek; az orrczimpát takony borítja; a’fogak megtágulnak ; ha az állatoknak hátgerinczét kézzel simogatjuk, azt mélyen és fájlalva behúzzák; lábaikon csak reszketve állanak; vagy dugulásban szenvednek ’s egyszersmind alfelük erősen kidudopodik, vagy gyakran és véknyan ganajoznak, utóbb mindig sűrűbben ’s fölötte nagy erőködéssel köhögnek; fejős tehenek szinte semmi tejet nem adnak, az ellősek pedig elvetélnek. A’ betegség legfőbb fokán végre a’ gyengeség vagy rothadó állapot úgy elhatalmazik, hogy még a’ nyál és takony is rosznemü és dügbuzü lesz: a’ bőr széllel fel van fiivá; az állatok kitágult es ingó fogaikkal esikorga- nak, és olly erőködéssel köhögnek, hogy alfeleikből minden köhentésre vékony ganaj lökődik ki; e’ végső időszakban az állatok folyvást előre nyújtott nyakkal és tátott szájjal leküsznek ; végre szélhudés, vagy a’ tagok elzsibbadása ’s meghidegedése közben a’ halál eljő. Kedvező körülmények közt ’s jó gyógyítás mellett a’ betegség egy vagy két hét alatt egészségre szokott fordulni, egyszersmind a’ bőr különböző helyein , a’ hátulsó állkapczák és has alatt daganatok támadnak; a’ köhögés lassanként ritkább, nedvesebb és könnyebb lesz, az orrból némi sárgás tagadó folyadék jő , ’s az étvágy és kérődzés ismét élénkén megújul. Ha az e’ nyavalyában elhullott állatok felbontatnak, többnyire azt találjuk, hogy a’ tüdő a’ mellkérrel és rekeszizommal összeforradt, a’ tüdőt kívülről némi kocsonyás vagy szalonnás geny fedi, egyik vagy másik szárnya mindenkor igen megnőtt, rendkívül nehéz és kemény, keresztül vágva belül itt ott verqs , sárga, barna, ónszimi, fekete foltos, mintegy márványozott, fekete alutt vérrel tömött és kocsonyás, a’ másik szárny ellenben összezsugorodott, halvány és fonnyadt; minden más belrészek imitt
