Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae 3/5 (Budae, 1861)
Mantissa I. - II. Oktatás a' marhadögről
XXXIII mellkér is gyuladt, akkor az állatok oldalbordáik érintésénél fájdalmat és félelmet mutatnak ; gyakran hátukat felgörbitik ’s egyszersmind rövid szakaszokban, szárazon és látható fájdalommal köhécselnek ; az eledelt több- nyire egészen megvetik, nem kérődznek, mohón de rövid, megszaggato kortyokban isznak; a’ ganaj feketés, száraz tömegekben ’s csekély meny • nyiségben inegyen , a’ vizelet szinte csekély, igen sötét szinü, de vékony és átlátszó ; a’ fejős tehenek igen ritka, vizes és kevés tejet adnak. A’ gyuladásnak legmagasb fokán , az úgy nevezett tüdöfenében az orr és száj belső hártjája egészen szederjeges kék; a’ hőség égető, a’ szarvak, fiilek és körmök pedig váltogatva hidegek, a’ lélekzés fölötte sebes, rövid és fáradságos, a’ lehelet mérsékleti meleg vagy szinte hiives. Ez esetben a’ halál már valóban közel van , az állatokat hideg veréjték borítja el, össze- roskadnak, kis ideig még erőködve, feltátott szájjal pihegnek ’s kimúlnak. Az igy elesett ’s felbontott állatok tüdeje igen kitágult, fekete vérrel tömött és elmorzsolható; a’ mellkér, gyakran a’ rekeszizom is egészen vagy helyenként fenés. Hol azonban a’ betegség mérséklettebb, ott már harmad nap múlva kedvező fordulatot vesz, és utóbb harmad vagy negyed nap múlva könnyű köhögés, kivetés és zavaros vizelet által jóra változtát mutatja; a’ lélekzés csendes és szabad lesz; étvágy és kérődzés megjő ’s az egészség visz- szatér. Kevésbbé szerencsés és pedig nem ritka esetekben, a’ mell belső részeinek hosszas és veszedelmes betegségeivel, különösen a’ tüdőnek el- porhanyulásával, vagy meghűsosodásával, tiidőkeményedéssel, genyedes- sel, mellvizkórsággal vagy a’ tüdőnek és mellkérnek összeforradásával szokott végződni a’ mellgyuladás. jf testnek általános elpetyhüdésével és gyengülésével járó tüdödőg vagy az úgynevezett rothasztó tüdögyuladás rósz esztendőkben szokott megjelenni, mikor a’ takarmány romlott ’s az állatok roszul tápláltatnak , vagy oily tél után, mellyben szükséget szenvedtek, továbbá gőzös ás tisztátalan istá- lókban ; kiüt végre a’ roszul tartott fiatal jószágnál, borjuknál, igen vén marháknál, elgyengült fejős tehenknél, és olly állatoknál, mellyek elébb már valami mellbetegségben sínylődtek. Kezdete előtt némelly jelek által nyilvánítja magát e' betegség, miilyenek: a’ szőrök fényének halványulása; a’ száj, orr, szemek és alfél látható belhartjáinak sáppadt színe, bágyadság és clálélfság, az állatoknak rósz és nyomom tékintete; száraz köhögés, fájdalmas fekvés ’s a’ t. Midőn a’ nyavalya Amiósággal kiütött, hideg borzongás és erre kivált a’ szarvaknál és füleknél következő forróság tapasztaltatik; a’ szőrök fénytelenek és borzasak; a’ szemek bágyadtak, zavarosak, beesettek; a’ szájból és orrból nyúlós takony csorog; az állatok csak nagy bajjal maradhatnak lábaikon , szorongva ’s ágyékaiknak és horpaszaiknak erőtetett verésével léle- kzenek, mit gyakran némi siket és gyenge köhögés követ; mint már elébb az étvágy, úgy lassanként a’kérődzés is egéssen elmúlik; a lej elapadt; a’ test melegsége égető lesz ’s némelly részek felváltva majd meghidegsze* nek majd felheviilnek; az állatok gyakran földre dobbannak és nagy bajjal ismét felvánczorognak, nyögve és sóhajtva, erőszakos fájdalmas köhögéssel lélekznek ’s egyszersmind orraikból tajtékzó A7ér folydogál. A’nyavalya legmagasb fokán a’ kivetés genyedséges, büdös, pecsétes lesz, ’s gyakran a’ tüdőnek egész darab hártyái vannak közte; majd barna, dögbiizií hasfolyás, vagy hasszorulás, alfelpuffadás, és végtagok c