A Magyar Királyi Tudomány-Egyetem személyzete 1830-1870

A Magyar Királyi Tudomány Egyetem személyzete 1864-65 (Buda, 1864)

40 hogy itten tanuló szegény szorgalmas magyar ifjú fel— segítésére vallás külömbség nélkül fordíttassék. A nevezést a család eszközlendi. A másik fele a magyar akadémiát a kezeléssel együtt illeti. 5. Be i k t a t á s i-dijalap, az egyetemi tanulók 1863 évig fizetett és tőkésített beiktatási dijaikból ke­letkezett; kamatjai és a jövőben fizetendő dijak legfel­sőbb rendeletnél fogva részben az egyetemi könyvtár gyarapítására, részben a felmerülő szükségletekhez képest évenkint az egyes karok által kijelölendő egye­temi közczélokra, hozzájárulásokhoz mért arányban fordítandók. A töke állása 10240 f. o. é. If. llittiidománykari alapítványok. 6. Ho r v áth J ó zs e f kalocsai kanonok ala­pítványa, ki 1832-ki és 1837-ki vég- illetőleg fiók- rendelete szerint 6000 pengő forintot hagyott, hogy kamatjai a hittani kar által kitűzendő magyar nyelven szerkesztett pályakérdések díjazásaira, és a legjele­sebb magyar hittani munkák jutalmazására fordittassa- nak, jelen állása 16,275 forint, o. é. 7. Dertsik János választott prisztinai püs­pök és hittani karigazgato alapítványa, mely J 835—ki december 1. kelt végrendelete szerint 200 pengő fo­rintból áll, két évi kamatja a hittani kar által kitűzött egyetemi hittanulók által megfejtendő pályakérdés dijára fordittatik. Kezelése a központi papnövelde igaz­gatója által történik. 8. Szabó Alamizsnás János kanonok és egyetemi hittanár alapítványai, melyeket 1857. végrendetileg tett; a) Eredetileg 800 forint, jeleuleg 1100 ft. pen­gő pénz, melynek évi kamatjaiból 40 forint azon egy­házi szónoknak jár, ki az egyetemi szentegyházban az adventi és nagypénteki predikácziókat magyar nyelven tartja; 15 forint pedig azon hittanulónak, ki a homile- tikában kitüntette magát. Kezeli a hittanikar. ő) 1400 forint pengőben, melynek 70 forintból álló évi kamatja hittani tudor szigorlati dijakra két egyetemi hittanuló és központi növendékpap számára fordítandó. Kezeli a központi papnövelde igazgatója. III. Jogtudomány kari alapítványok. 9. Kelemen Imre kir. tanácsos és egyetemi jogtanár alapítványa, mely 1819—ki végrendeleténél fogva 400 váltó forintból (168 ft. o. é.) áll; évenkinti 8 ft. 40 kr. o. é. kamatja szegény főleg beteges jogta­nulók számára fordítandó. Kezelése és adományozása a jogtudományi kar dékánját illeti. 10. Sch wartner Márton egyetemi tanár és könyvtáréi* alapítványa, ki 1801 april 15-én kelt végrendeletében 1500 forintot hagyományozott váltó­ban a végre, hogy kamatjaiból a hazai jog- s állam­tudományok, történelem és segédtudományai köréből a jog és bölcsészeti kar által felváltva kitűzendő pálya­kérdések dijaztassanak Jelen állása 4520 ft. o. é. 11. Pauler Tivadar kir tanácsos, s egyetemi jogtanár, alapítványa 1862. sept. 30. kelt alapítólevele szerint 210 ftból o. é. áll; kamatjai minden negyedik évben, midőn a rectori méltóság sora a törvény tudo­mányi karon van, az egyetemi tanulók által magyar nyelven megfejtendő jog vagy államtudományi pálya­kérdés díjazására fordítandók. Kezelése a nagyságos rector felügyelete alatt álló egyetemi pénztárt illeti. IV. Orvoskari alapítványok. 12. Andreits József sebésztudor és bonc- tani ismétlő alapítványa, melynél fogva családja ki­múlta után, mely azonban még be nem következett, 5000 pengő forintból álló tőkéje és eladott háza 1200 pftnyi árának kamatjai szegényebb orvos és sebésztu­dorok szigorlati dijaik, kamat nélküli előlegezésére fordítandók, melyeket az illetők öt év lefolyta alatt megtéríteni tartoznak. 13. Stáhly Ignácz főorvos és egyetemi or­voskar-igazgató alapítványa 400 váltó forintból, mely­hez Bene Ferencz egyetemi karigazgató 400 pen­gő forintnyi hagyománya és mások koronkénti adako­zásai járultak beteg orvos-sebészlanulók felsegélésére. Jelen állása 1155 ft. o. é. hozzá járulván S eh or­da n n Zsigmond alapítványa (15. sz.) Kezeli az orvosikar dékánja. 14. Orvostudorok alapítványa, melyDr. Havas Ignácz karbeli volt dékán 280 pengő forint­nyi és mások adakozásaiból keletkezett, elszegénye­dett karbeli tagok felsegélésére ; jelenleg 3047 forint o. é. Kezeltetik az orvosikar dékánja által. 15. Bene Fer-encz kir. tanácsos és egye­temi karigazgató alapítványa, mely 1852-ben kelt végrendelete szerint 2000 darab aranyból áll, mely­nek kamatjai utazási segélydijakra volt tanszéki segé­dek vagy kórházi másod orvosok számára, kik bővebb kiképeztetésök végeit, az orvosi kar által kiszabott utasítás szerint,, külföldön utazván . három évig e dij élvezetében maradhatnak, és időnként a karnak jelen­tést tenni kötelesek. — Időközben 1000 fttal, melyet fia Dr. Bene Rudolf a hitbizományi teher váltságdíjául lefizetett, és 1485 forinttal o. é. mint tőkésített kamat­tal öregledett. Adományozása az orvosi kart, kezelése az egyetem nagyságos rectorát illeti, és az egyetemi pénztárnál eszközöltetik. 16. C s a u s z Márton cs. kir. tanácsos és egyetemi orvostanár alapítványa, ki 1860-ban meghalá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom