Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Korányi Frigyes: Markusovszky Lajos

74

levelébeni lelkesült leírása által serkentve határoztuk el azt is, hogy 1859-ben az ország felvidékének jelentékenyebb városait és nevezetesebb fürdőit meglátogassuk. 1859 július elején indultunk útnak: Markusovszky, Hirschler Ignác, a gégetükrészetnek akkor dicsfénnyel körülvett egyik megalapítója, Czermák tanár és én. Vasúton csak Miskolcig lehetett utazni, onnan két kocsival utaztunk Kassára és Eperjesre. Markusovszky, úgy mint előbbi utunkban, az utazás alatt is állandó kocsi- és hálószobatársam volt, így alkalmam nyílt életszokásait részleteiben megismerni; egyszerűség, célszerűség volt általános jelleme, mindnyájunk között neki volt legkisebb úti poggyásza, de abban semmi sem hiányzott, ami egy ilyen útra szükséges és bámulatos térkihasználással csomagolva, minden a leggyakorlatibb alakban és minőségben. Edzettségénél fogva ő sohasem fázott, sem melege nem volt. Az út tervét és irányát Markusovszky állapította meg, az utazás naponkinti rendét és beosztását, ökonómiai részét, néha még az úti ruházatot is: könnyű legyen-e vagy meleg, Hirschler kormányozta, olyan ellen- mondást nem tűrő, orosz zamatú, abszolutisztikus szigorral, amely neki Czermák részéről és közös helyeslésünkkel az „Absolutzki Korutzki“ tréfás elnevezést szerezte meg.

Eperjest elhagyva, kocsinkat előre küldve, Sáros megye gyönyörű vidékein és kitűnő útain gyalog mentünk. Így gyalogolva érkeztünk Sirókáról egy mélyen vágott kígyózó úton estefelé a Branyiszkó gerincére. A látvány, amely előttünk megnyílt, elragadó hatású volt. A gerinc alatt meredeken nyúlt a mélységbe a gyéren fiatal fákkal borított hegyoldal, amelyen 1849. év február 5-én Görgey hadtestének három fiatal honvédzászlóalja, a rettenthetetlen Guyon Richárd tábornok által személyesen vezetve és követve a golyók zápora közt egy magasan tartott feszülettel elől haladó piaristát: Erdősi Imrét, a hóval fedett sikamlós területen alulról felfelé törve, halálmegvetéssel küzdött reggeli kilenc órától estig minden lépésnyi földért a Deym osztrák tábornok jóval erősebb seregének felülről lefelé irányzott öldöklő tüze ellen, mígnem estefelé a diadalmas nemzeti zászlót kitűzhette azon szerpentinnek legmagasabb pontján, amelyen mi felmentünk. A Branyiszkó alatt terült el a Szepesség keskeny síkföldje, amelynek túlsó határán legalsóbb alapjuktól csúcsaikig állottak előttünk a Kárpát-láncolatnak égbemeredő bércei. Szótlanul állottunk jó ideig, leghosszab- ban szótlanul Markusovszky. Az ő szemei előtt nemcsak a bércek, nemcsak a történelmi emlékek merültek fel, azon bércek túlsó oldalán látta lelki szemei előtt feltűnni születési helyét: Csorbát, ahol növekedett és a mély szellemű protestáns lelkész, rajongva szeretett édesatyja ajkáról szívta először magába a vallásnak, a tiszta jellem, a tudománynak és hazájának szere tétét.

Lassú lépésekkel haladtunk le Korotnok felé és más napon Tátrafüredre értünk. Az ott töltött két hét bőséges alkalmat nyújtott bejárni a Tátra természeti szépségeit s elmélkedni viszonyaink fölött, s azután Szepes, Liptó, Túróc és Gömör megye fürdőit meglátogatva, utazásunk utolsó részét Szucsánytól Illaváig a Garam és Vág folyón tutajon téve meg két napon, még meglátogattuk Trencsén, Pöstyén, Szliács, Vihnye és egy pár kisebb fürdőt.

A következő években Markusovszky még számos alkalommal tett tanulmányutakat külföldön és különösen 1862-ben ismét meg-