Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Jendrássik Jenő: Balassa János

55

távol sem tanári állásából, hanem személyéhez kötött érdemekből származott előnyös helyzete mellett nemcsak el nem mulasztá hivatalának kötelmeit, hanem éppen koródája volt az akna, melyben fáradhatlan munkássággal kettős kincs után ásott, beható búvárkodásával szaktudományát fejlesztve és nagybecsű vívmányokkal gazdagítva, útmutató oktatásával pedig mint tanár, hazája számára orvosokat nevelve, kik nemcsak nagy mesterük példája által számosán a műtevő sebészet mezejére lettek vezetve, hanem arra is képesítve, hogy a kórágynál mint természetbúvárok szabatosan észlelni és helyes módszer szerinti következtetéssel gy ógyei járásaikban biztos irányt nyerni tudjanak.

Volt tanítványainak tanúságára vagyok azonban utalva, midőn megkísérlem Balassa tanári működésének vázlatát előadni.

Előadásaiban mindig tárgyilagos volt, és ha nem is állott módjában az ékesszólás gördülékeny nyelvezetével kecsegtetni hallgatóinak füleit, teljesen le bírta kötni figyelmüket, midőn egyszerű beszédben, de szabatosan és világosan fejtegette tanítványainak az előtte fekvő kóresetet minden részletében úgy, mint azt jelentősége megkívánta. A betegvizsgálatban mindig a legnagyobb pontossággal eljárva és felhasználva minden segédeszközt, melyet az előhaladó tudomány az orvos kezébe szolgáltat a kórviszonyok okozatos láncolatának fejtegetésében, mi sem kerülte ki figyelmét, annálfogva képes is volt gyorsan és biztosan a kórhatározatot megállapítani.

Azon magas állásponton, melyet orvosi tudományában általán elfoglalt, a természetnek józan, előítélettől ment felfogásánál fogva gyógyeljárása is csak egyszerű lehetett, mint a természeté, melynek útmutatását követni iparkodott; kerülte a gyógyszerek halmazatos tömkelegét, de el sem mulasztá a vegytan újabb terményeit gyógyhatásokra megkísérlem; a fősúlyt azonban az életrend szabályozására fekteté, úgy, hogy nem egyszer gyógyjavas- lata egyszerűsége fölött megütköztek betegei, de szintúgy megörültek annak váratlan sikerén.

Mint sebész híven azon elvhez ragaszkodva, hogy meg kell tartani mindent, ami ép, és eltávolítani mindent, ami kóros, kerülte ahol csak lehetett a csonkítást, és nagy lelkesedéssel karolta föl éppen az újabb sebészet törekvését: a test épségéből amennyit csak lehet megmenteni.

Ily elv és hajlam mellett különösen vonzó hatást kellett a képző műtételeknek Balassára gyakorolniok, melyek midőn visszaadják az egyénnek legnemesebb részében emberi külsejét, visszaadják az egyént a társadalomnak, melyből visszatetsző alakja kirekesztő. Nagy kedvvel működött ő e téren, időt és fáradságot nem kímélve hónapok lefolyása alatt, naponként meglátogatva betegét, vetette-hányta meg leleményes gonddal az újjáalakítás tervezetét és lépésről-lépésre haladva elő a terv kivitelében, a műtétsorozat minden egyes szakaszát kifogyhatlan türelemmel és azon kimért pontossággal hajtotta végre, melyre csak mesteri keze volt képes, úgy hogy midőn fényesen sikerült műtétéi sorozatából „Űj műtétmodorok az orrképlés körül“ című értekezésében két példányképet mutatott be szaktársainak, méltán mondhatta, hogy azokat a gyógyművészet azon munkaköréből mutatja fel, „melyen hazánk, úgy hisszük, nemcsak kiállja a versenyt a kül-