Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Bevezetés
14 és gondozatlan udvar elterült hátul az Öt pacsirta- (ma Esterházy-) utcáig, ott állott a mai élettani és vegytani intézet helyén — a „patkolda“. A főépületnek földszintjén baloldalt volt elhelyezve az állattani intézet, jobboldalt pedig az élettani intézet. Az első emeletre ide áthelyezett sebészi klinika — a mai igényekhez mérten — felette szerény volt. A bejáróban — úgynevezett előszobában — szorongtak a járó betegek, akiket a soros „betegfelvezetők“ itt kérdeztek ki és vizsgáltak meg; a kórtermek elég világosak voltak, de padlójuk parkéta és ami a legnagyobb baj volt, hogy az egész klinikának csak két bejárója volt, az egyik az előszoba, a másik a tanterem felől, úgyhogy a klinikai szobákon végig folytonos járás-kelés zavarta a betegeket és tette lehetetlenné a megkívánt tisztaságot. A tanterem ablakai az udvar felé néztek; az egyik nagy ablak előtt a terem sarkában egy puhafa dobogó — ezen ültek a segédek és növendékek, itt tartotta a tanár az előadásokat, itt végezte a műtéteket és ide vezették fel sorjában a nagyszámú járó betegeket. A tanársegéd két szerény kis szobája közül az egyiket „tanári szobának“ nevezték ki, de helyszűke miatt a hivatalos teendőket, aláírásokat stb. a tanár a tanársegéd szobájában, ennek íróasztalán végezte. Ilyen külső körülmények között tudott ő olyan eredménnyel működni, hogy vele nemcsak országos hírnévre tett szert és az uralkodócsalád bizalmát is megnyerte, de még a külföld figyelmét is magára vonta, ahonnan kétszer is kapott meghívást tanszékre, de haza- fisága itt tartotta. De nemcsak mint orvos nőtt a többiek feje fölé, hanem egyéniségének sajátos varázsa, nyájas, de úri modora, amely az intimitást kizárta és amely mindig tompított hangon beszélt, minden nyersebb kifejezést óvatosan kerülve, a magyar társadalomban is olyan kiváltságos helyzetet biztosítottak számára, amilyennel előtte magyar orvos nem dicsekedhetett. Mindeme tulajdonságaival a szó szoros értelmében az volt, amit a francia „hőmmé de fagade“-nak mond, aki született arra, hogy egy testületet és egész rendet méltóan képviseljen. És ezt a helyzetét ő még az akkori politikailag kényes viszonyok között is minden oldal felé tartani és védeni tudta, egy iskolázott diplomata ügyességével. Szónok nem volt; de előadásait keresetlen modorban, gördülékeny nyelven és tiszta logikai szerkesztésben tartotta, mindig a hallgatóság igényeihez alkalmazkodva. Tantermét
