A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1898-1899 (Budapest, 1899)

Beszéd melyet a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem 119. évfordulója alkalmából 1899. évi május hó 13-án mondott Dr. Mihalkovics Géza

41

eltekintve alapjában véve mégis úgy áll az ügy, s ennek úgy is kell lenni, bogy a tanár befolyását a tanszemélyzet távol sem pótolhatja; a hol pedig a tanár bnzgalomhiánya miatt a hallgatóság túlnyomólag a tanszemélyzetre van utalva, ott a gyakorlati kiképzés okvetlenül alábbszáll. Minden intézeti igazgató tapasztalhatta, hogy a mint a laboratóriumából távozik, a dolgozók száma gyorsan fogy, a termek kiürülnek, még ha a tanszemélyzet ott is van.

Elvégre is be kell ismernünk, hogy a gyakorlati oktatás személyes jelentőségű, s a vele járó terhek lelkiismeretes működés esetében arányban vannak a dolgozók számával. S ha ez így van, — a minek ellenkezőjét senki sem fogja bebizomútani, — akkor bizonyára nem méltányos az, hogy azon tanár, a kire a hallgatók kiképezése nagyobb terheket ró, egyes esetekben 3—b—6-szorosát azon terheknek, mint a másik tanárra, s ennek megfelelőleg jelenlétének a laboratóriumban órákra kell terjednie, ez a kevésbbé vagy alig terhelt tanárral egyforma javadalmazásban részesüljön. Munkájának díjazását kiki jogosan kivánhatja arányban a végzett működéssel, ez az életben mindenütt így van, a miért restelkedni nem kell, s nyilt bevallása sokkal férfiasabb és helyesebb, mint begombolt hallgatás és visszavonulás a hivatalos munkától, ellenben a helyett kárpótláskeresés más működésekben, pl. orvosi gyakorlat űzése az elméleti tanárok részéről is, vagy egyéb fizetett állások elvállalása.

Már most az a kérdés, hogy a beállható bajokon hogyan lehet segíteni, miképen lehet a jövendőben bekövetkezhető esetleges ingadozásnak elejét venni?

E tekintetben egyik mód az volna, hogy a gya-