Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)

I. A régi közegészségügyről

—e£> 11 KJ

A régibb római katonák megedzése oly nagy volt, bogy nem is kértek szabályosan megsütött kenyeret, hanem hogy hamarjában maguk csinálták, s hogy még jobb házakból származó emberek is maguk főzték ételeiket. Sajátkezűig őrölték a búzát csináltak belőle tömeget, parázson — főzték és megették, mely célra kézi eszközöket vittek magukkal vagy eldörzsölték a búzát kövek közt és sütötték a kenyeret kemence nélkül hamarjában parázson vagy hamuban; e kenyér azonban nehéz vagy nedves volt, mert nem elegendő időig s nem jól volt sütve.

Szükség esetében megették a katonák a búzát még kása alakjában is.

Italul szolgált nekik többnyire tiszta viz, itt-ott ecetet tettek bele, s ezt „posca“ („pusca“-nak) nevezték. Az ivó edények fából voltak, mert ezüstöt stb. a mértékletes életmód meg nem engedett. Asztalul szolgált pázsitdarab, az ételt ülve ették meg, nem kényelmesen feküdve vagy háttal támaszkodva a mint polgári módon történt; a reggelinél -— mint emlitve lett — álltak. Senkinek sem állt jogában reggelizni vagy oly időben étkezni, midőn erre általános jel nem adatott.

A fényűzés későbbi időiben a táborokban már evőasztalok voltak, oszlopcsarnokok, krypták s árnyékos „trichitae“ (görögül: „skiadon“).

A katonák büntetései között a megvesszőzést is találjuk ; ha valakit büntetésből kellett kivégezni, akkor a bothoz nyúltak (ezt a görögök is ismerték s ,xylokopiá“-nak nevezték). Ha valaki e halálbüntetés alá esett, akkor a tribün az elitéltet a bottal könnyen érinté s megint eldobta, mi a katonáknak, kiknek botok adattak, jelül szolgált hogy társaikkal együtt az elitéltet botok és kövek által kivégezzék; különben karddal is végezték ki a bűnösöket.

Halállal többi között olyanok is büntetettek meg, leik testükkel nemi visszaélést űztek; a scantinia lex előtt e bűn a polgári állásban még nem volt halálos, de a táborban igen, mert itt női személyzet hiányában és számos szép 17 éves ifjak jelenléte által erre igen sok alkalom nyujtatott. A római katonának élete szűziességhez volt kötve, mely persze az erkölcsromlás idejében a táborokban sem volt található. A későbbi hadvezérek már nem voltak Scipiók, kik a bujálkodókat elkergették a táborokból.

E hygienai nyomoknak rövid vázlata után a régi hygiena egy másik álladékához fordulunk: a legrégibb járványok megtekintéséhez.

Legrégibb, a biblia által emlitett járványnak talán azon utolsó csapást tekinthetnénk, melvlyel Isten Egyptom királyát s népét büntette, hogy a fáraó — szivét a zsidók elbocsátására fogékonynyá tegye, midőn t. i. egy éjjel az Urnák egy angyala által az egyptomi első szülöttek tönkre mentek.

A Kanaán felé tett járaton emlittetik, hogy az Isten azokra bocsátott csapást, kik Moab leányaival, a „Baal Peor“ nevű bálványnak szép papnőivel közösültek. A járvány bizonyosan bevégzett nembeli keveredés után tört ki, s állítólag 24.000 emberéletet szedett martalékul. Josephus ez ügyet sokkal hihetőbben beszéli; szerinte azon a közösülés által keletkezett járvány érintkezés által közöltetett, s a 24.000 ember nem kizárólag a járvány martaléka lett a betegség mérge által, hanem mert az élesszemü Mózes, dacára annak, hogy a baj Isten által lett küldve, azon bizonyosan drastikus, de célhoz vezető meutőszert használta, hogy a megfertözetteket megölette.