Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)

I. A régi közegészségügyről

-«£> 9 sQe*lia valaki már bevégezte az 50-ik évét. kiszabadult: utána jött a „honor“, ha valaki t. i. városi tanácsbeli vagy papi hivatallal birt s végre a „beneficium“, ha t. i. szenátus és nép valakit érdemei elismeréséül hadi kötelezettsége alul felmentett, b) „Emeritum“, ha az illető t. i. 20 stipendiumát leszolgálta, bátran elmaradhatott, c) Betegség vagy testi haj. Nyomorékok és gyöngélkedök hadi szolgálatra alkalmatlanoknak találtattak, ez főleg olyanoknál állt, kiknek vagy hüvelykük, vagy egy ujjok hiányzott, ha csak a hal kézen is, mert ez esetben nem volt képes apaizs tartására (a csonkított jobb kéz nem vihette a kardot); de mert itt csalás is előfordulhatott, e szabaditó okok azonnal el nem fogadtattak, hanem többnyire háború előtt diskussio alá vétettek.

Zendülés, igen közel háború s nyilvános veszély esetében a szabaditó okokra absolute nem szoktak figyelni s a jogos felszólamlásaik dacára mégis besorozottakat „causarii“-nak nevezték.

A lovasság dilectusa könnyebb volt, mert egyöntetűbb; a censorok már egyelőre a lovasokat a többiektől elválasztották s táblákra feljegyezték : vagyoni viszonyaikkal sem fáradkoztak sokat; bizonyos vagyon kellett arra, hogy a lovassághoz besoroztassauak, mert ide csak szeplőtlen és kiválasztott emberek jutottak.

Főleg a polgári háborúk után a dilect a „conquisitor“-ok által (rávi- gyázók) történt; ezek oly emberek voltak, kik a fiatalság kikutatására s megszerzésére a város határain kivül kiküldettek s kiknek gyakran olyanokat kellett visszahozniok, kik gyávaságból, félelemből, vagy hasonló indokoknál fogva elrejtőztek.

Volt „dilectus externus“ is, ha a légiókat t. i. egész Olaszországból ujoncozták; mert távol feküdtek, mindnyájan egy idejüleg Rómában meg nem jelenhettek; kiírták tehát a kellő memyyiséget s a dilect az illető helyen se- natorok és biztosok (Legati) által tartatott.

A császárok alatt már nem volt dilect, hanem a katonák „indictió“-ja (állítása) az egyesek vagyoni viszonyai s földbirtoka szerint, mely intézmény azért nem volt jó, mert részint alkalmatlan harcosokat, vagy helyettök pénzt adtak ; a törvények tilalma ellen idővel rabszolgákat is állítottak.

Volt a ténylegesen szolgálóknak még egy osztálya, az „evocati“-ak; ezek gyakran a seregnek magva voltak, s lehettek római polgárok, vagy szövetségesek; mind a két fegyvernemből lettek választva s olyanok voltak, kik hadi kötelezettségöket már bevégezték s derékségök és tapasztalatuk miatt sokszor fel lettek kérve, hogy még továbbra is szolgáljanak, a mit konzulok és vezérek kedvéért meg is tettek. Miután gyakran irás vagy küldöttség által hivattak, fennebbi nevet kapták; a görögöknél „anakletoi“- akuak (visszahivatottak) neveztettek. Ezen osztálynak nem kellett alrendü szolgálatot véghez vinni, pl. őrállást.

A hadsereg kötelékébőli elbocsátás a gyalogságnál a bevégzett 20 stipendium után, a lovasságnál 10 után történt; az elbocsátás vagy „honesta“ vagy „causaria“ volt. Az előbbi úgy neveztetett szabályszerűen kiszolgált stipendiumok után; az utóbbi nevét, kapta ha az elbocsátás hibák, hiányok és betegségek miatt történt. A kéznek, szemnek csonkításai, betegségek egyáltalában igazságos okok voltak, melyek néha megdijaztattak is.

A katonáknak tábori élete egyáltalában a hygienai kellékeknek megfelelő volt.

A rómaiak egy éjét sem töltöttek tábor nélkül, a mi még a királyok idejéből származott. Voltak téli s nyári táboraik; sokszor ilyeneket egyetlen