Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

III. Az erjedéseknek mibenléte általában és azoknak különösen az emberi élőtestben nyilvánúló nemei

tozások csak az ideg- és veres vérsejteken nem ismertettek fel. Az alakváltozások a legismeretesebbek a fehérvérsejteken, nyirk- és tápnyirksejteken, nyák- és genytestecseken. A sejtek nyujtványai összeérvén egybefolynak és hálózatot képezhetnek.

Haeckel, Recklinghausen s mások kimutatták, hogy mozgás közben a sejtnyúlványokhoz kármin- indigó- és zsirszemcsék tapadhatnak, mik a nyúlványok visszavonulásával a sejtprotoplasmájába bejutnak. Conheim kimutatta hogy a fehérvérsejtek a véredényekből ki és a környezeti szövetekbe bevándorolhatnak.

Az embernél, valamint az állatoknál is, maga az erjedő folyadék, a vér- és nyirkfolyadék teszi azon szünetlen folyásban lévő nedvet, melyben az élesztő-sejtek keletkeznek, illető helyeikre elvitetnek, s végfelhasználás után ki is küszöbökéinek.

Ezen erjedő folyadékhoz, a kívülről bevett erjedé- keny vagy erjedésben lévő tápanyagok a garaton, gyomron és beleken át jutnak be, mint valami szűrő likacsos falan keresztül.

Az elhasználás után feleslegessé vált élesztő-sejteknek egyrésze a mirigyekbe rakodik le, a végett hog3' ezekben folytonosan újabb meg újabb élesztő-anyagot, mirigyváladékot képezzen ; másrésze pedig a bőr kül- felületén vagy a tápcsövezet belfelületén lehorzsolódás utján végleg eltávolittatik.

A vese mondhatni a vér felesleges nedvének, a húgynak leszürője.

Mindezen erjedésben lévő folyadékok és nedvek szünetnélküli folyásban, forgásban és mozgásban lévén a bennök úszó élesztő-sejtek állandólag egy helyben meg nem maradhatnak. Ezen szabad mozgásban lévő élesztő-sejtek tehát, valamint a nedvek is, melyeknek árjával úsznak, csak annyiban vannak a villany- és de- leny-áramlat hatáskörébe vonva, a mennyiben magok az úszó sejtek, az úsztató folyadékkal együtt, villanyos-