Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
76 az alexandriai zsidó, azt a nézetet alapította meg és terjesztette, hogy minden dolognak kettős értelme van: a közönséges halandók számára közvetlen, a beavatottak számára pedig szellemi, átvitt, ez az utóbbi pedig rendesen sokkal fontosabb, mint az előbbi. Ezzel természetesen tágra nyílt a kapu a titkos tudományok és varázsmüveletek előtt, amelyek keresték is a titkos kapcsolatokat és támaszkodtak is reájuk. XII. AZ ORVOSTUDOMÁNY KEZDETE RÓMÁBAN. ASKLEPIADES ÉS A METHODIKUSOK. A görög orvostudomány legnagyobb virágzásának idejében Róma egészen orvosok nélkül volt. Hatszáz évig nem voltak orvosok Rómában — így fejezte ki magát Plinius. A káposzta és a bor állítólag egyetem- leges szerek voltak és hosszú időn át kielégítették a rómaiakat. A régi rómaiakat jellemző nagy testi edzettség, a fáradalmakkal és fájdalommal szemben való nagy ellenálló képesség és az erkölcsök egyszerűsége alkották azt az alapot, amellyel az emberek valahogyan tudtak magukon segíteni orvostudomány nélkül is: elégségesek voltak a házi és népies szerek, a testgyakorlatok, a ráolvasás, az istenségek és imák. A római mythologiában, amely idővel hasonló lett a göröghöz, a gyógyászattal kapcsolatban szereoelnek: Minerva, a bölcsesség és az orvostudomány istennője; Dea Salus, az egészség istennője; Görögországból kerültek át Apollo Salutaris és Aesculapius (Asklepios). Ha a jövőről, pl. a beteg sorsáról akartak valamit megtudni, akkor a rómaiak az oraculumot kérdezték meg: egyes jósok (augures) a madarak röptéből jósoltak, mások (haruspices) pedig a leölt állatok belsejének megszemlélése alapján stb. Lehetséges, hogy az első anatómiai ismeretek a zsigerek ilyen megszemléléséből erednek. Helvesen figyelmeztet Neuburger arra. hogy a mai anatómiai nevek többsége tősgyökeres latin eredetű.1 bizonyítékául annak a ténynek, hogy az anatómia ismerete e görög befolyásnál korábban és tőle függetlenül feilődött ki az ókori Rómában. Ellenben szegény a latin nyelv kórtani kifejezésekben.2 Mint ismeretes, a rómaiak hosszú ideig nem szívesen nézték a görög kultúrát és ezzel együtt a görög orvosokat sem. Féltették a görög befolvastól régi római derekasságukat és egyszerűségüket. A híres fidő- sebb) Cato. a római erkölcsök őre és védelmezője, a II. században K. e. írásaiban óva intett a görög orvosoktól, mert ezek »a római polgárok élete ellen összeesküdtek«. Példájával megmutatta, hogyan kell eljárni, es mint igazi római pater familias önmaga gvógyította családját és rab- zolgáit. E mellett azonban nagv gondot fordítottak a rómaiak az egészségügyre és náluk már az egészségügyi törvénytervezet némi 1 Pl. humerus, radius, scapula, clavicula, lemur, tibia. calcaneus, costa, coxa, ilia, vertebra, coronalis parietalis, temporalis, articulatio, pupilla, supercilium, intestinum, duodenum, jejunum, coecum, rectum, virga, vagina, vulva, testiculi, inguinalis, matrix, scrotum, renes, vena stb. * “ Ttt is lea;inbbaknak a külső Jelenségek nuifatkoznak; ^zek számára sok a latin elnevezés, így: tractura, luxatio, verruca, varix, fistula, furunculus, hustu’a. struma, hernia. Ezek mellett azonban sok olyan görög eredésü nevet is ismerünk, amelyeket a római szerzők már igen korán használtak: carcinoma, dyspepsia, glaucoma, pituita, oleuritis. he^ipneumonia, ftodagro. stranguria, chole- ricus. phlegmaticus, melancholicus, catarrhus, lithotomia, paracentesis, dysenteria, diarrhoea stb.
