Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
58 melas cholos), az ókorban általánosan elterjedt és ezóta hosszú évszázadokon át fennmaradt.1 (1) A négy testnedvről szóló tanításon alapszik Hippokr átesnek egész élettana és kórtana. Ha a nedvek rendben vannak, ha egyikből sincsen sem túlságosan sok, sem túlságosan kevés és ha jól keveredtek egymással (svxQctoíct — eukrasia), akkor az ember egészséges. Ha rosszul keveredtek (ővaxoaoía — dyskrasia), avagy az egyikből felette sok vagy felette kevés van, akkor az ember beteg. Ily módon Hippokratesnek kortana a nedvekről szóló felfogásán alapul: humoralpathologia.2A nedvek helytelen keveredése különböző okok miatt áll elő s ezeket Hip- pokrales részletesen ismerteti, leírva az éghajlat, az időjárás, a lakóhely, az életkor, az életmód, a táplálkozás, a víz és az öltözködés befolyását. A természet igyekszik, mintegy főzés segítségével, legyőzni a nedvek rossz állapotát. Ha ez sikerül, akkor beáll a betegség válsága (a görög xQÍoig — krisis), és az egyik nedv feleslege kiürül: hasmenés, (néha epés) hányás, katarrhus, vérzés, folyás, izzadás, bőséges köpetürüléssel járó köhögés, genyedés stb. jelentkezik. A heveny lázas betegségeknek (a lázaknak) gyakran időszakos jellegük van és meghatározott napokon lesznek válságosak. Előnyös a válság a betegség negyedik, hetedik, tizenegyedik, tizennegyedik stb. napján. Ha a válság más napokon következett be, az kedvezőtlen jel volt, mert a halált vagy a betegség kiújulását jelentette. Azonban a kedvező és kedvezőtlen napoknak rendszámára magára vonatkozólag nincsen egyetértés a Corpus H ippocraticumhan. Sőt az is lehetséges, hogy az eredeti, tiszta, józan hippocratismus elismerte ugyan a lázaknak (malaria, typhus recurrens) időszakosságát, de egyes meghatározott napoknak mégsem tulajdonított döntő fontosságot. A »lázak« fontos helyet foglalnak el Hippokrates részletes kortanában; közéjük soroltak természetesen mindenféle heveny, főleg fertőző betegséget is: elsősorban a Görögországban gyakran előforduló mocsárlázat, amelyet Hippokrates harmadnapos, negyednapos stb. láz néven ismer, továbbá a typhusokat, minden influenzaszerü lázat, néha talán a gümőkórt is. Már Hippokrates használja az sjnórjyía — epidémia elnevezést, midőn olyan betegségekről beszél, amelyek a népet (£tú ófjyov —- epi demon) sújtották; sok betegségnek ragadósságáról is van némi fogalma, de a járvány okait a levegőben, a szelekben, a vízben, az éghajlatban stb. kereste. Hippokrates különböző betegségeket különböztet meg, de elnevezései csak ritkán felelnek meg a mai kóralakoknak s a betegségek osztályozása pedig csak tüneteken alapul: megkülönböztet has1 A mai napig is fennmaradtak a vérmérsékletek nevei; a vérmérsékleteket állítólag egyik vagy másik nedvnek a túlsúlya okozza: sanguinikus, phleg- matikus, eholerikus, melancholikus vérmérséklet. A »fekete epének« leggyakrabban bizonyára a gyűjtőeres, pangásos, sötét, néha szinte fekete vért tartották, amilyen a lépben látható pl. fertőző betegségben elhaltak tumor lienis venostaticusa esetében. £ Hippokrates-nek humoralpathologiája és a mai alkattan között bizonyos határozott analogia áll fenn. (1) A fekete epét (atra bilis, melas cholos, melancholia) a régi magyarok fekete sárnak nevezték; Apáczai Cseri János így ír róla Encyklopaediájában (Ultrajecti, 1653. év, 188. lap): »A fekete sárnak jegyei a sárga sár, és komor nedv egyelített jegyei, mindazonáltal a melegségnek és a forróságnak nyilvánvaló jegyei is járulnak hozzájok, honnan ő belőle kergetegesség, fene, bőrpokol, és gonosz rüh s több effélék erednek« (Ballagi Aladár: Kecskeméti \\. Péter Ötvöskönyve, Budapest, 1884. év, 146. lap.).
