Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
57 »Rossz jel, hogyha sárgaság esetében a máj megkeményedik« ( carcinoma?). »Heveny betegség után fellépő mindenféle puffadás rossz« (nephritis acuta). »Az összes székletek közül a legveszélyesebbek a feketék« (erodált érből eredő gyomor- vagy bélvérzés). »Rossz jel, hogyha a beteg semmitsem köp és a tüdőből nem távozik semmi, holott sok váladék hörgése hallatszik a torokból.« »Hirtelen fülfájás állandó és magas láz kíséretében veszélyes« (otitis media acuta?), »mert eszméletzavarhoz és a beteg halálához vezethet« (meningitis?). Említsük meg végül a mai nap is híres facies hippocratica-t, a közelgő halálra valló arckifejezést: »hegyes orr, beesett szemek, besüppedt halánték, hideg, összezsugorodott és e1 álló fülkagylók, kemény, feszes és száraz homlokbőr, az egész arc halványzöldes-feketés vagy szederjes avagy ólmos elszíneződése«. Nagy gondot fordít Hippokrates a prognosisra és a therapiára, a diagnostika és általános kórtan azonban háttérbe szorul nála; ebből úgy látszik, hogy ő mélyen átérezte az akkori valóságot és éles elmével megsejtette az orvostudomány későbbi feilődését, nevezetesen azt, hogy a kórelméletek és a betegségek nevei változók, a jól értelmezett megfigyelés azonban a kórjóslatban, főleg pedig a therapiában mindig bebizonyosodik. Különben Hippokrates p r o g n o s t i k á j a teljesen empirics. Természetes, hogy a betegséggel általánosságban foglalkozó tudomány (általános kórtan), valamint a diagnostika és a különös kórtan részleteiben még sok a tévedés. Főleg Hippokrates anatómiája és a physilogiája kezdetleges. Anatómiai ismeretei az ember külső megszemlélésén és csak állatok boncolásán alapulnak. Emberi hullák boncolásáról még nincsen szó: ezt nem engedte meg sem a görögök vallása, sem pedig a tetemtől való babonás iszonvodásuk. Lehetséges, hogy a perzsa háborúk idejében bátrabb emberek közelebbről vették szemügyre a barbárok hulláit, azonban bár sok ilyen tetem volt, az anatómia mégis alig fejlődött. Legjobbnak az osteologia mutatkozik Hippokrates műveiben, de már az izomtan helyett inkább húsismeretet találunk. Még nem különbözteti meg egymástól az inakat, szalagokat és idegeket, a zsigerekről is zavarosak az ismeretei. Az anvaméhet kétszarvúnak íartia (mint az állatoknál). Ez a tévedés később a legkülönbözőbb speculatiok forrásává lett, arra vonatkozólag, hogy vájjon mi lehet az anyaméh egyik és mi a másik szarvában. Az élet fontos tényezője a természetes melegség; ennek forrása a szívben van és ez emészti meg a táplálékot, elkülönítve a hasznos részeket a használhatatlanoktól. Alapvető fontosságú az emberi szervezetben a négy folyadék vagy nedv (latinul humores): a vér, a nyák. az epe és a fekete epe. A vér a szívben és a gyűjtőerekben fordul elő, azonban a vérkeringés élettanáról még nincsen közelebbi adat. A vérnek nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert jól tudták, hogy a vérveszteség következtében az ember és az állat elpusztulhat. A nyák az agyvelőben keletkezik, ahonnan néha a rendesnél nagyobb mennyiségben, az orron át, lefolyik (lefolyni — görögül xaraSósiv — katarrein, amiből a mai nap is használatos katarrhus szó ered). Az epe a májban, a fekete epe a 1 épben képződik. Az a meggyőződés, hogy van fekete epe (p.sXag x°^°S