Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
B. A legrégibb művelődés korszaka
41 kínaiaknál ősidők óta el szokták torzítani a nők lábát. A leánykára 7 éves korában ráhelyezett szorító kötések oly módon szorítják a lábát, hogy lábujjai a lehető legnagyobb mértékben begörbülnek. A szorítás fokozása következtében a láb megtörik a lábujjak és a sarokcsont között. Minthogy ennélfogva a kínai nő meggörbült ujjain kénytelen járni, lábujjainak körmei elpusztulnak. Ilyen, több mint tíz évi szenvedés eredményeként a kínai nőnek 20 éves korában 10 em nagyságú a lába. Természetes, hogy az ilyen nők nehezen, csak különleges támasztékú cipőben, gyakran csak bottal képesek járni, de hosszabb sétát egyáltalában nem tehetnek. A szülészet emberemlékezet óta közönséges bábák kezében van. Különben, vájjon ki törődött Kínában a szülészet fejlesztésével? A nő életét rendesen kevésre értékelik és a végzetbe vetett, általánosan meggyökerezett hit következtében senkinek még eszébe sem jut orvost hívni, ha az asszony nem tudja gyermekét világrahozni. Figyelemreméltó a sajátságos kínai fogászat. Ez főleg foghúzásban áll, de a kínai »fogász«, miként az utazók leírják, nem valamilyen műszerrel húz fogat, hanem — az ujjaival. Ezt, mint Dóré írja, Kínában állítólag ősidők óta művelik és nagyon jövedelmező mesterség, csak nem mindennapi erejű ujjakra van szükség hozzá. E célból a »fogász«-jelölt előbb az ácsnál gyakorlatozik s ettől olyan deszkadarabot kap, amelybe az állkapocsban lévő fogakhoz hasonlóan puhafából, később kemény, majd még keményebb fából készült fogakon gyakorolja magát. Három évi ilyen gyakorlatozás után a kínai, Dóré véleménye szerint, oly erőhöz jut, hogy ujjaival bármely fogat képes kihúzni. Kínában korán kifejlődött a törvényszéki orvostan. Ez azon a kínai törvényen alapszik, amelyet még 1248-ban K. u. hoztak, tehát akkor, amikor Európában valamely hasonlóról még szó sem volt. Ennek a törvénynek értelmében kétes halálok esetében hullaszemlét kell tartani, de csak szemlét és néhány naiv, speculativ vizsgálatot, mert boncolásra nem kerül sor. Ily módon az, ami hivatott lett volna az igazságszolgáltatást előmozdítani, nagyon gvakran, sajnos, igazságtalansághoz vezet. És jaj volt annak, aki a kínai bírák és hóhérok kezébe került! Kínában gyakran a leg- válogatottabb kínzásokat követik el az igazság nevében, pl. a bűnöst tűkkel alápárnázott székre ültetik, vagy elevenen, lassan feldarabolják. A kínai orvoslás minden részletében még abg ismeretes. A kínaiak nagyszámú növényi gyógyszert használnak. Dóré részletesen megnevezi ezeket: ezek főleg olyan gyógyszerek, amilyeneket az európai gyógyászatban sohasem használtak és ezért lehetséges, hogy köztük igazán becses gyógyszerek is rejtőznek. Az orvosi gyakorlat Kínában teljesen szabad. Mindenki gyógvíthat, csak forduljanak hozzá a betegek. Igaz ugyan, hogy külföldiek közreműködésével, így a Rockefed er-alapítvány támogatásával Pekingben, a francia kormány védnöksége alatt Tien-Csinben, továbbá Kantonban, Sang- haiban és egyebütt is állítottak fel orvosi iskolákat, ezek azonban nem gyakorolnak semmi befolyást belső Kínára. Ez változatlanul konzervatív marad. A külföldről befogadott nevezetesebb újítások közé tartozik az ópiumszívásnak végzetes, jelenleg igen elterjedt szokása. Az ópium behozatala Kínába tulajdonképen csak kétszáz év óta tart. Manapság maguk a kínaiak is buzgón termelik a mákot. A könnyen teljes testi és szellemi elfajulást okozó ópiumszívás jelenleg annyira elterjedt Kínában, hogy a birodalom különböző részeiben a lakosság 30—95°/o-a ópiumszívó.
