Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
441 XLI. A FELVILÁGOSODÁS SZÁZADA. A X\ III. század a »philosophiai« század nevet kapta. E század emberei megtiszteltetésnek tartották a »philosophus« elnevezést: a királyok büszkélkedtek a környezetükben levő jeles gondolkodókkal, a bölcsészet kezdett átszivárogni a nép közé, és ez végül a XVIII. század alkonyán Rousseau-val a kezében felborította Franciaországban a régi társadalmi rendet. A bölcsészet a XVIII. században gyakorlati célokat tűzött ki magának: a tudást nem önmagáért akarta terjeszteni, hanem az emberek felvilágosítására, a balítéletek megszüntetésére, az elméknek a tudatlanság alól való felszabadítására. Balítéletnek és tudatlanságnak pedig a természetfeletti dolgokban való hitet tartotta; felvilágoso- dottaknak viszont azokat tekintette, akik csak azt ismerték el igaznak, amit saját tapasztalatukkal és saját eszükkel igázoltak. A felvilágosodáskorabeli bölcsészetnek elvi álláspontja az az empirismus volt, amely Angliából került át a kontinensre. Alapul a Locke-féle bölesészetet fogadta el, melynek számos gyakorlati, nevelési és társadalmi következményei voltak. A X\ III. században nagyon megnövekedett a bölcsészeti irodalom. A philosophia divatos lett. A XVII. századnak az exakt tudomány volt az eszménye, a XVIII. század eszményévé pedig a hozzáférhető tudomány lett. A bölcsészet bevonul a szalonokba, és mindinkább a francia nyelv válik tudományos nyelvvé. Régebben nem ismert tvpusok jelennek meg: a publicista-bölcsészé, amilyen Voltaire, az irodalmár-bölcsészé, amilyen Rousseau. Locke idejében még a természettudományokat egyáltalán nem tanították az iskolákban, most azonban egyre nagyobb szerephez jut a természettudomány. Voltaire irataiban a tapasztalatra alapított bölcsészet mellett épen a természettudomány és vívmányai játszanak fontos szerepet. A természettudományi módszer mindinkább nagyobb befolyást gyakorol a világnézetre és az életfelfogásra. És minél nehezebben lehetett az akkor örökigazságnak látszó természettudományi elvek segítségével az egyházi dogmákat és társadalmi intézményeket megmagyarázni és igazolni, annál inkább kellett ezeknek a dogmáknak és intézményeknek önkényeseknek, sőt butaságból, fanatismusból vagy csalásból eredőknek látszaniok. Az ész uralkodott a XVIII. században is, épúgy, mint előzőleg a XVII.-ben. Csakhogy az elme a XVII.-ben még gyakran a supra- naturalismus szolgálatában állott, a XVITL-ban ellenben már a naturalis- must szolgálja. Azelőtt az ész ítéletére hivatkozva azt állították, hogy van természetfeFetti világ, most pedig megint az ész ítéletére hivatkozva, tagadták ennek meglétét. A felvilágosodás-korabeli bölcsészet elvi tétele volt az az állítás, hogy csak természetes világ áll fenn, hogy nincsenek természetfeletti jelenségek, hogy nincsen semmiféle csoda. Voltaire óriási bölcsészeti, tudományos, költői és publicista tevékenységet fejtett ki. Néhány évi angliai tartózkodás után, mint a fapaszcoelo adscriptas credo« (Manardus: Epist. Med. Lib. XVIII. ep. 1.). Manardus tagadta, hogy a betegségek lefolyásában bizonyos ú. n. -kritikus napok volnának; mások igen nagy jelentőséget tulajdonítottak akkoriban ilyen napoknak. Mária Terézia királynőnk, miként a vampyrismus és a boszorkányperek, úgy a szerencsés és szerencsétlen napok babonája ellen is intézkedett (alighanem van Swielen befolyása alatt): 1765-ben megtiltotta a nyomdászoknak, hogy a naptárakban feltüntessék, hogy az érvágás szempontjából mely napok szerencsések (dies fausti) és melyek szerencsétlenek (dies infausti); »velut nulli prorsus innixa fundamento, deinceps ex ejusmodi calendariis absolute exmissa habere velit« (L. II- 315. lap, 424. pont).
