Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
428 végbélbeöntéssel megszegi-e az ember a böjtöt?« (An clysterium frangat jejunium?) és hasonlók. Az a kérdés, vájjon a végbélbeöntés megsérti-e a böjtöt, nagyon életbevágó volt a gyógyszerészekre nézve, mert ők a XVII. században jelentékeny hasznot húztak a végbélbeöntésekhez használatos folyadékok készítéséből. A gyógyszerészek szerencséjére Bauhin, az anatómus, kijelentette (ámbár tévesen), hogy a végbélbe bevezetett folyadék nem juthat tovább, mint a vastagbél billentyűjéig (valvula ileocoecalis, s. valvula Bauhini); ezért ezt a »gyógyszerészek korlátjának« (barriére des apothicai- res) nevezték. A gyógyítás a XVI., XVII., sőt még XVIII. században is mindig túlnyomóan humoralis 'v olt. Az iatrophysikai és iatrochemiai iskolák inkább elméletileg küzdöttek egymás ellen, de a gyakorlatban senkisem szakított a Iíippokrates- és Galenos- féle humoralis kortannal. Sydenham, akit még a XVIII. században is a legjobb gyakorlóorvosnak tartottak, elejétől fogva mindvégig egészen humoralis irányban halad. Járványos betegségek gyógyításánál egyszer eret vágat, máskor hánytató szert vagy hashajtó szert rendel, olykor izzasztó szert és emellett mindig meg tudja okolni, hogy miért vágat eret, miért remél kedvező eredményt és nem ad pl. izzasztószert, amelyet ártalmasnak tartana. Manapság csodálkozni lehet aprólékos fejtegetésein, de többnyire már nehéz vele egy j véleményen lenni. Kétségtelen, hogy rendkívül fontos volt a saját szemelves tapasztalata, figyelmeztetvén őt arra, hogy bizonyos »láz« elmúlik bizonyos ; gyógykezelés következtében, más gyógykezelés pedig hatástalan azzal szemben. Sydenham műveiben foglalt empirikus anyag kétségtelenül ér- , demes arra, hogy vele megismerkedjünk, olykor pedig talán még ma is méltó az átdolgozásra és kipróbálásra. Sydenham egyes fejtegetései meglepnek merészségükkel. Pl. dögvész esetén Sydenham bőséges, ismételt érvágást ajánl már a betegség kezdetén, még a nyirokcsomógyulladások létrejötte előtt és ennek a módszernek alkalmazásától kedvező eredményt vár, azután pedig a következő történetet beszéli el: A dögvész járvány idején ez a betegség az egyik angol erőd helyőrsége között is mutatkozott és már elég sok halálesetet követelt: a legegészségesebb emberek néhány óra alatt haltak meg. Ekkor egy tapasztalt sebész igen bőséges érvágásokhoz fordult. Ha egy katona megbetegedett, abból mindjárt az udvaron, úgy, amint ott állott, vért bocsátott le majdnem ájulásig. Mikor a beteg tántorogni kezdett, megengedte neki, hogy lefeküdjék. És semmi egyéb kezelést nem alkalmazott. így többé nem is halt meg senki sem a helyőrségben. 216 ábra. Vasból készült műláb (lábprothesis), XV—XVI. század. (Eredete: Spital zum heiligen Antonius in Hall, Tirol. Berlin, Staatliche mediko-historische Sammlung.)
