Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
B. A legrégibb művelődés korszaka
21 nehézség nélkül felismert különböző szöveteket és szerveket, ú. m. síma és harántcsíkolt izomrostokat, szívizmot, véredényeket, bőrt, gyomrot, beleket, májat stb. Vörös vértesteeskéket nem lehetett felismerni, hasonlóképen egy sem sikerült a ma használatos vérreactiok közül. Ruffer a múmiákon minden nehézség nélkül ismert fel különböző betegségeket, így a verőerek elmeszesedését, a gerincoszlop gümőkórját (Pott-féle betegséget), rheumás elváltozásokat a csontokon, fog-, tüdő-, máj- és vesebetegségeket; a XX. dynastia korából származó múmiákban baktériumokat festett, sőt ugyanebből a korszakból eredő múmiák veséjében könnyűséggel feltalálta egy vérféregnek (distomum haematobium Bilharzi) elmeszesedett tojásait is. E vérélősdi vesevérzést idéz elő és mai napig is Egyiptom csapása. Az Egyiptomban ma is nagy számban előforduló múmiák annak az ősrégi Nilus-menti szokásnak a maradványai és hírnökei, amelyet a hullák mesterséges konzerválásának, behalzscimozásnak neveznek. Nem tudjuk biztosan, hogyan és mi célból honosodott meg Egyiptomban ez a szokás, fel lehet tenni, hogy a néha előforduló természetes mumificatio terelte először a figyelmet a bebalzsamozásra. Bizonyos feltételek mellett ha gyorsan következik be a testnek kiszáradása, tehát száraz, levegőjárta földben, homokos vidéken vagy szeles levegőben, néha szellős templomi kryptákban — a hullák egyáltalában nem rothadnak el, hanem gyorsan kiszáradnak. Ez az ú. n. mumificatio vagy kiaszás folyamata. Minthogy a hulla elveszti víztartalmát (az egész testsúlynak 85°/o-át), nagyon köny/ 17. ábra. Részlet az Ebers-papyrusból. (Lipcse, Egyetemi Könyvtár.)
